Május 29-én Városi Szülői Értekezlet lesz Békéscsabán

2018. május 21. 08:36 | behir.hu

Május 29-én, kedden 17 órától Városi Szülői Értekezlet lesz Békéscsabán, az Andrássy Úti Társaskörben (Andrássy út 38.), az általános iskolába vagy középiskolába járó gyerekek szülei, illetve az ifjúsággal foglalkozók részére.

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Ifjúsági Koncepciójában és Cselekvési Tervében a fiatalok és szülők számára nyújtott, naprakész, használható, és minél szélesebb kört lefedő információátadás működőképes kialakítása elsődleges feladat. Elősegítése érdekében 2016 októberében indította el a Városi Szülői Értekezletet a város. A program azokat hivatott megszólítani, akiknek általános- és középiskolás korú gyermeke van, illetve akik a gyermek- és ifjúsági korosztállyal foglalkoznak.

A soron következő Városi Szülői Értekezleten több aktuális ifjúsági témát érintenek, illetve a hivatalos, 1 óra időtartamúra tervezett programot követően lehetőséget biztosítanak személyes beszélgetésre is az előadókkal.

 

A szülői értekezlet időpontja:          2018. május 29. kedd, 17.00-18.10 óra

Helyszíne: Andrássy Úti Társaskör - 5600 Békéscsaba, Andrássy út 38.

 

Program

 

16.45-17.00  Regisztráció

17.00-17.05  Polgármesteri köszöntő

                        Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere

17.05-17.10  Rövid tájékoztatás a békéscsabai ifjúságot érintő aktualitásokról

                        Előadó: Varga Tamás osztályvezető-helyettes, Bágy Petra ifjúsági referens

                        BMJV Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály

17.10-17.20  Az Új Nemzedék Központ tájékoztatása a nyelvvizsgadíj, valamint a KRESZ tanfolyam és vizsga díjának visszaigényléséről

                        Előadó: Zsótér Mária, Békés megyei ifjúságszakmai koordinátor

17.20-17.40  Amiről nehéz beszélni – kamaszok és az önbántalmazás

                        Előadó: Körömi Kitti, pedagógiai szakpszichológus

17.40-17.55  Pályázati ismertetők:

  • Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása (GINOP-5.2.7-17)
  • Gyakornoki program pályakezdők támogatására (GINOP-5.2.4-16)

Előadók: Kern Krisztián, Marton András, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. munkatársai

17.55-18.10  A nevelőszülői hálózat bővítése

Előadó: Medovarszkyné Szikes Fanni, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársa

A Városi Szülői Értekezlet programja ingyenes, kérik, hogy az érdeklődők jelezzék a részvételi szándékukat legkésőbb 2018. május 25-én, pénteken 12.00 óráig Bágy Petra ifjúsági referensnél a bagy@bekescsaba.hu címen vagy a 66/523-800/2513-as telefonszámon.

           

További programok »

FEL