Május 1-ig két oltással is érvényesek a védettségi igazolványok

2022. február 3. 07:41 | behir.hu

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön reggel hét órától tartott kormányinfót, ahol a legfrissebb kormányzati döntésekről tájékoztattak.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén a koronavírus-járvány is téma volt, jelenleg az ötödik hullám csúcsán vagyunk. A szakértők szerint remélhetőleg ez a hullám is olyan gyorsan múlik el mint az előző. Megjegyezte, hogy a kórházi rendszer számára az ötödik hullám nem okozott akkora sokkot, mint az sokan várták.

Kiemelte: az európai szabályozást is áttekintették, és mivel a kormány nem szeretné, hogy a magyarok számára hátrányosabb intézkedések legyenek, ezért május 1-ig meghosszabbítják az igazolvány két oltással történő igénybevételét.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a fertőzések száma továbbra is magas, összesen több mint 6 millióan kaptak első és második oltást, a harmadik oltást kapók száma 3,7 millióra tehető. Az oltás az omikron terjedése ellen kevésbé véd, de a súlyos tüneteket megelőzi.

A minisztere hozzátette, hogy kellő számú oltóanyag áll rendelkezésre, ez több mint 8 millió vakcinát jelent. Szentkirályi Alexandra hozzátette: Magyarország részt vesz abban a beszerzésben, amit az Európai Bizottság indított a magas kockázatú betegek érdekében . 50 ezer kezelésnek megfelelő Pax Covid gyógyszert szerez be Magyarország.

 

Gulyás Gergely: Ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés

 

A miniszter beszámolt a kormány oroszországi tárgyalásairól. Továbbra is úgy gondolják, hogy fontos a gazdasági és politikai viszony fenntartása. A konfliktusok elkerülése érdekében igyekeznek mindent megtenni – mondta Gulyás Gergely.

Ma Magyarország földgáz-felhasználása évi 9-10 milliárd köbméter, a tavalyi Gazprommal kötött szerződés értelmében évi 4,5 milliárd földgáz érkezik hazánkban. A tárgyalásokon kiderült, további egymilliárd köbméter földgáz rendelkezésre bocsátására nyitott Oroszország.

A minisztere kiemelte: ha nincs orosz gáz, akkor nincs rezsicsökkentés sem. Majd hozzátette, hogy az orosz kapcsolatok nem függetleníthetőek a hazai energiabiztonságtól.

A magyar-orosz egyezségnek köszönhetően a kormány a rezsicsökkentéshez szükséges feltételeket biztosítja – emelte ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Magyarország a lehető legkedvezőbb áron vásárolja Oroszországtól a földgázt. Ennél olcsóbban ma a piacon nem lehet beszerezni. Kiemelte: vitán felül áll, hogy az orosz gázszállítások a legmegbízhatóbbak.

 

Jön a 13. nyugdíj, visszautalják a családoknak az szja-t, és sokan kapnak béremelést

 

A kormány áttekintette azoknak az intézkedéseknek a végrehajtását, melyek februárban meg fognak történni. Gulyás Gergely kiemelte, hogy 1990 óta nem volt ekkora növekedés Magyarországon, mintegy 7 százalék. Hozzátette: jön a 13. havi nyugdíj,  vissza tudják utalni a családosok szja-ját, a 25 év alattiak szja-mentességet kapnak, az orvosok, pedagógusok, ápolók  béremelést kapnak, és a megemelt minimmálbér kifizetése is februárban érkezik. A hathavi fegyverpénz a rendvédelmi dolgozók számára is várható.

Mint mondta, a kormány elkötelezett az 5 % alattai hiány tartásában. Ez európai középmezőnyt jelent jelenleg, de valószínűleg jobb helyezést ér el a végén Magyarország. 

 

Keleti oltóanyagok, pedagógus sztrájk

 

Gulyás Gergely, kérdésekre válaszolva a két oltással is érvényes igazolványról elmondta: a magyar kormány az elmúlt egy évben mindent meg tett annak érdekében hogy a keleti oltóanyagokat az Európai Unió elfogadja, ebben részsikerek vannak. A baj hogy egyes tagállamok külön szabályokat állapítanak meg. Számtalan nehézség még mai is fennáll, a keleti vakcinák tekintetében.

Miközben a Szputnyik a lehető legjobb védettséget biztosítja, ehhez képest nem engedélyezték a Szputnyikot – fejtette ki Gulyás Gergely. A kínai vakcinánál is hasonló az eset, még annak ellenére is, hogy azt már engedélyezte a WHO.

"Az Európai Unió diszkriminálja azokat, akik keleti oltást kaptak" – jelentette ki Gulyás Gergely.

A minisztert a január 31-i pedagógusok tüntetéséről is kérdezték. Gulyás Gergely erre úgy reagált, jogos az igény, hogy a pedagógusok is béremelést szeretnének, de itt egy politikai sztrájkról van szó, mert jogerős döntés nem született.  Az nem helyes, hogy akik a jövő generációját tanítják, egy jogellenes sztrájkon vesznek részt.

 

Bővülhet a családtámogatások köre

 

Költségvetés-arányosan Magyarország költi a legtöbb pénzt családtámogatásokra az Európai Unióban. Ha a választópolgárok nekünk szavaznak bizalmat, akkor ezt fenntartjuk, és igyekszünk tovább bővíteni – emelte ki Gulyás Gergely.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

FEL