„Egyik szerelő haverom ötödmagával a kilencvenes évek elején egy német városba ment dolgozni, ahol többek között egy amerikai támaszpont is volt – meséli Ikra Imre informátorunk. – Az egyik péntek este – jóval a meló után – már emelkedett hangulatban betévedtek egy pubba. Pechjükre nem vették észre, hogy a pultos lányon kívül csak ők voltak fehérek, a többi arc mind afroamerikai katona volt.”
Ahogy Irka úr fentebb fogalmazott, a csabai elitalakulat már nem igazán volt szomjas. Ráadásul a pultos lány baromi lassan csapolt. Mindezt a Herceg becenevű fej nagyon zokon vette és nagy bőszen elkezdett szitkozódni.
„Ismerősöm szerint addig nem volt baj, amíg Herceg magyarul káromkodott, mert azt rajtuk kívül senki sem értette – folytatja. – De amikor elhangzott a büdös n****r csodálatos két szó kapcsolata, hirtelen beállt a gyilkos csend. Elhalkult a zenegép, megfagyott a füst a levegőben, hallani lehetett a legyek szárnycsapkodását.”
Hozzáteszi, majd az egyik katona kinyitotta az ajtót, a többiek pedig egymással szemben felsorakoztak. Kvázi egy folyosót alkottak, amelynek a végén a nyitott ajtó, azaz az utca állt.
„A legkisebb katonának is akkora karja volt, mint bármelyik csabai srácnak a combja – jegyzi meg. – A tekintetükkel szó szerint öltek. Ismerősöm életében nem félt annyira, mint akkor. És ahogy halálra rémülten végigkullogtak a két sorfal között… hááát… azt az érzést még az ellenségeiknek sem kívánták volna.”
