Majd 40 év után megkerült Hevesi Imi elveszettnek hitt képeslapja

2022. február 18. 16:50 | Such Tamás

Még most, a történet elején megpróbálom nagyfejűség nélkül leszögezni, Tücsök Peti, azaz Berényi Nagy Péter húga, Emese az élettársam. Ez a mese egészen a Tücsök Peti-Hangya Imi kombóig, az 1989-1999 közötti időkig nyúl vissza. Bámulatos, hogy egy ártatlan képeslap mennyi anekdotát hoz elő.

Előzmény: tavaly áprilisban Emesével kiürítettük édesapja, Feri bácsi berényi garázsát. Hazavittünk majd’ ezer könyvet, köztük a még soha nem látott, Földes Hobo László által jegyzett, 1982-ben kiadott, nagyon jó állapotban lévő Rolling Stonest is. (Akkoriban mindenkinek megvolt.)

Majd az előző hétvégén döntöttem úgy, hogy a Hobo 77 koncert előtt belenézek, és leemeltem a polcról. (Miközben nekem is megvan, csak baromi rossz állapotban.)

 

A Rolling Stones könyv – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Ahogy belelapoztam, kicsúszott a kötetből egy 1978-as keltezésű, tipikusan a kornak megfelelő karácsonyi képeslap, amelynek Hevesi Imre volt a címzettje. Előszőr azt hittem, az üzenet Hevesi Imi papájának – aki szintén Imre volt – szól, hiszen Vali néni, a feladó a szövegben egy „volt kollégát említ”… Mivel ’78-ban a mi Imi bácsink kábé 19 éves fősulis lehetett.

No de az 1982-es kiadású könyv miképp került Feri bácsiék garazsába? Nyilván a Hangya kölcsönadta a Tücsöknek (na, ilyen ritkán fordulna elő egy mesében).

Majd megkérdeztem az érintetteket:

– 1977-ben érettségiztem Debrecenben, majd a DVSC által sportolói állásban a MÁV raktárosaként építettem a jövőt, egészen 1978 júniusáig. A cégnél Rásó Béláné Valika néni volt a tündéri főnökasszonyom – mondja megkeresésemkor Hangya Imi.

 

Tücsök Peti és Hangya Imi – Forrás: Berényi Nagy Péter

Amikor Frank Zappa és Paul McCartney fuzionál – Fotó: Apatóczky Gizi

 

Többek között vagonokba lapátolták a szenet, általában ketten egy ember munkáját végezték. Elmondása szerint emiatt nagyon szégyellték magukat. Azt követően a TF-re jelentkezett, de mivel nem tudta megugrani az I. osztályos szintet (196 centiméter), így nem vették fel.

– A következő évben Gyulára kerültem a KÖVIZIG laborjába – folytatja –, Zuberecz Samu bácsihoz, aki mezőberényi származású volt. Ezt az újévi lapot akkor küldte nekem Valika Gyulára. A könyvet még én vettem, de valahol elhagytam, hiszen életemben már többször költöztem. Nyilván a képeslap valahol előkerült, és abba raktam. Mindig tűntek el dolgok és kerültek el valahová. 

A Tücsök Peti és a Hangya Imi ’89 közepén társult. Kereken 10 évig dolgoztak együtt, majd az utolsó évben már Gulyás Levente is ott volt, Lepke Levi néven. Azután egyszer csak, amikor Imi kilépett, ő Hangya Levivé lépett elő.

– Amikor elköltöztem otthonról, mindent elhoztam – mondja Tücsök. – Szerintem a könyvet Emessssssének kértem kölcsön, én soha nem voltam Rollingstonesfan. De legfőbb ideje visszaadni Iminek a könyvet.

„Ha majd jön Hobo Csabára, akkor dedikáltatjuk vele” – de ezt már Imi jegyzi meg.

 

Rásó Béláné Valika néni képeslapja – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL