Magyarország legígéretesebb cselgáncsozója igazolt Békéscsabára

2020. október 16. 14:41 | Papp Ádám Sándor

Az ország legígéretesebb cselgáncsozóját köszöntötte pénteken délután Szarvas Péter polgármester és Varga Tamás alpolgármester a városháza Mokos termében. Özbas Szofi személyében junior világ-, és Európa-bajnok, U23-as Európa-bajnok, és ifjúsági olimpiai bajnok sportolót igazolt a Békés Megyei Kano Judo SE.

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy a békéscsabai cselgáncssport újfent szárnyalhat a 19 esztendős Özbas Szofi leigazolásának köszönhetően. A városvezető emlékeztetett, hogy Petrovszki Mihály volt az első sportoló, aki békéscsabai, Békés megyei egyesület színeiben jutott el az olimpiára, majd pedig a Békés Megyei Kano Judo SE jelenlegi elnöke, Gyáni János volt a következő.

– Nagy öröm és büszkeség számunkra Özbas Szofi ideigazolása. Ez egy olyan szép folyamat következő állomása lehet, amelyben Petrovszki Mihálynak és Gyáni Jánosnak van kitüntetett szerepe, hiszen ők ketten a müncheni, a montreáli, a moszkvai és a szöuli olimpián képviselték a hazai cselgáncssportot csabai színekben. Bízunk abban, hogy a 19 esztendős sportoló követi majd elődei útvonalát és hasonló sikereket ér el – fogalmazott a polgármester.

Az utánpótlás világ-, Európa- és olimpiai bajnok cselgáncsozó elmondta, hogy Gyáni János - aki versenyzőként kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes -  miatt igazolt Békéscsabára. Özbas Szofi elmondta, hogy az edzések mellett számára óriási jelentősége van a mentális felkészülésnek is, amelyben mentora, Gyáni János tud neki a legjobban segíteni.

– Régebb óta ismerem Gyáni Jánost és az egyesületet, szimpatikus volt számomra ez a közeg. Az edzőmmel fontos, hogy bizalmi kapcsolatom legyen, János a mentorom is egyben és ezért választottam a Békés Megyei Kano Judo SE-t – emelte ki a sportoló. 

A judós Szolnokról származik, azonban jelenleg tanulmányai miatt Budapesten lakik. A Ceglédi VSE judoszakosztályától tette át székhelyét a Békés Megyei Kano Judo SE-hez.

– Nem tűztem ki számára konkrét célokat, hiszen tudja Szofi magától, hogy mire képes és mit tud elérni. Én szeretném, ha megszerezné az olimpiai bajnoki címet, hiszen egy olimpiai bajnoka van a sportágnak, de én Özbas Szofiban látom ezt a potenciált. Senki más nem űzi úgy ezt a sportágat, mint ő és ez látszódik az eddigi eredményei alapján is – hangsúlyozta Gyáni János, a Békés Megyei Kano Judo SE elnöke.

Özbas Szofi legközelebb novemberben szerepel majd rangos viadalon: először a horvátországi junior Európa-bajnokságon, majd egy héttel később az U23-as Eb-n lép tatamira.

 

További programok »

FEL