Küzdősport: Judo akadémia lesz Békéscsabán

2020. november 26. 07:23 | Papp Ádám Sándor

Judo akadémiát hoznak létre hamarosan Békéscsabán – tájékoztatott a város polgármestere. Szarvas Péter elmondta, hogy a Nemzeti Sportközpont Zrt. megvásárolta az önkormányzat egyik ingatlanját és azt a létesítményt alakítanák át azért, hogy a fiatal cselgáncsozók megfelelő környezetben készülhessenek és versenyezhessenek a megyeszékhelyen.

A Békés Megyei Kano Judo SE versenyzői az elmúlt években a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban edzettek, de a sportkomplexum felújítása miatt átmeneti megoldást kellett keresni. Az elmúlt pár hónapban a sportolók nem a legmegfelelőbb körülmények között edzettek. A több mint 80 tag között utánpótlás magyar bajnok versenyző is található.

– Mindig azon fogok dolgozni, hogy kineveljek Békéscsaba számára egy olimpikont. Ezt többször már majdnem elértem, de aztán a feltételek miatt mégsem tudtam végig vinni. A gyerekek elmennek a városból, abbahagyják a sportot, mert a körülmények nem teszik lehetővé a megfelelő felkészülést és a sportolók méltatlan közegben edzenek, edzettek az elmúlt 22 évben – fogalmazott Gyáni János, az egyesület elnöke.

A Békés Megyei Kano Judo SE mintegy két évtizedes problémája hamarosan megoldódhat, hiszen egy korábbi önkormányzati ingatlanba költözhet be.

– Az önkormányzattól a Nemzeti Sportközpont Zrt. vásárolt egy ingatlant, amely jelen esetben a Kazinczy utcán található. Ebben az épületben a vásárlást követően a társaság olyan környezetet alakít ki, amely megfelelő a judo sportágnak és így közel 300 négyzetméteren edzhetnek a fiatal csabai judosok a felújítást követően – emelte ki Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A tervek szerint a cselgáncsozók már decemberben beköltözhetnek az ingatlanba és ott edzhetnek télen. A felújítás jövő tavasszal kezdődhet el. A kivitelezők mintegy 210 millió forintból modernizálják az épületet, a klub versenyzői pedig új, a sportághoz szükséges eszközökkel és kellékekkel gazdagodnak majd.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL