Magyar karatemester a filmvásznon, ezúttal egy vígjátékban

2020. április 19. 10:39 | behir.hu

Az Egyesült államokban élő Nádas Tamás korábban is szerepelt filmekben, de ezúttal vígjátékban villant.

Nádas Tamás, az Egyesült Államokban rendőrként dolgozó karatemester már korábban is díjakat szerzett a különböző rangos filmfesztiválokon filmjeivel. Már korábbi sikeres filmjeiben, a Fierce Target-ben és a Busy Day-ban is előszeretettel támaszkodott a harcművészek és küzdősportolók által biztosított magas színvonalra. A mostani rövidfilmben Tamás azonban nem a harcművészetre tette a hangsúlyt, mint korábban, hanem az igazi szerepjátékra. Nádas ezúttal egy vígjátékban kapott főszerepet – írja a harcművész-szövetség közleménye.

Nádas Tamás és Lou Ferrigno főszereplésével Alejandro Montoya Marin legújabb filmje, a „Perps” február 16-án debütált a Santa Fe Filmfesztiválon és meg is nyerte a film kategóriájában a díjat. A tíz perces rövid, pörgős, irónikus mese a bosszúról szól, humorral fűszerezve.

A film története szerint Nádas Tamás és John Kaler kínos konfrontációba kerülnek egy érzelmileg megsavanyodott rendőr, Kenneth McGlothin miatt, akit ott hagyott a felesége, Maria, egy másik férfi (Lou Ferrigno) miatt. Miután elkapták füvezésért, a két elkövetőnek meg kell győznie a zsarut és társát, hogy ne tartóztassák le őket. John kitalálja, hogy miután Tamás fekete öves karatés, „elintézik” Maria új barátját. A konfliktus és a komédia ettől a ponttól bontakozik ki igazán.

 

 

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL