Magyar hét: Ipari és kereskedelmi kiállítás 1938-ban

2021. június 6. 08:15 | behir.hu

Már 1938-ban is fontos volt a hazai áruk népszerűsítése, november 2-ától az egész országban megmozdult a kereskedelem és az ipar, hogy egy héten át a kirakatokban, az üzletekben a magyar áruk kerüljenek az érdeklődés fókuszába.

Békéscsaba kereskedői és iparosai is nagy számban vettek részt az áruk bemutatásában. 90 kereskedő 210 ügyesen rendezett kirakattal mutatta be árucikkeiket. A Szent István téren a város legelőkelőbb üzletei – mint a Kulpin Jakab cég – az ország legismertebb konfekció- és textilipari gyártmányaival voltak tele, a Kővári és Szelner fűszerkereskedés széles kínálattal várta a vásárlóközönséget, míg Adler Lajos cipőáruháza jobbnál jobb cipőket árusított.

A város agráriparát képviselő malmok közül a Rosenthal Gőzmalom Rt. malomipari termékei eljutottak Európába és az óceánon túlra is. A malom napi teljesítménye 18 vagon őrlemény volt, mindezt 200 munkás állította elő. Kovács Mihály gőzmalma a város második malomüzeme volt 100 munkással, és ők is szállítottak és külföldre őrleményeket. Szintén jelentős volt Flamm Miksáné Erzsébet gőzmalma, ő 30 munkást foglalkoztatott, búza-, árpa-, köles- és tengeri-őrleményeket állítottak elő. A csabai textilipart a Hubertus Kötött- szövöttárugyár Rt. mellett a Merkur Szövőgyár, a Rokka Kötszövőgyár Rt., valamint az Exelsior Textilművek Rt. képviselte. Termékeik – a molinók, flanelok, berlini kendők, harisnyák és selyemalapanyagok – elsőrangúak voltak. Az építőipar reprezentánsai a Suk-Wagner Gőztéglagyár és a Bohn K. és Tára Gőztégla- és Cserépgyár voltak. Világhírű volta Bohn dinasztia speciális hornyolt cserepe, a modern gyár évi termelése 26 millió cserép és 8 millió géptégla volt.

A Réthy cukorkagyár pemetefű cukorkájának a hírneve túlhaladt a kontinens határain. Említésre méltó volt a Suhajda-féle kocsigyár és a Dorn-féle rostalemez-lukasztógyár. A magyar hét sikeréhez hozzájárult a kézműipari tárlat és a könyvkereskedők könyvkiállításai. Az Iparos Székházban kiállított 15 iparos sikerrel szerepelt kézműves termékeivel. A Kultúrpalotában a csabai könyvkereskedők kizárólag hazánkban nyomtatott és kötött könyvekből rendeztek kiállítást. Az országos hírű Kner Izidor és Tevan Andor könyvnyomdászok állították ki neves könyveiket. Jelen volt Gesmey Soma, a Körösvidék és dr. Gyöngyösi János könyvkereskedő is. A hét külön programja a Paál László Társaság kiállítása volt a Szépművészeti Múzeum rendezésében.

A magyar hét legnagyobb eredménye az volt, hogy rámutatott a magyar termékek, a magyar ipar fontosságára.

Gécs Béla

További programok »

FEL