Madarásztúra a Kígyósi-pusztán

2018. április 11. 18:10 | Papp Ádám Sándor

Tavaszi állomásához érkezett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság „Négy évszak” madarásztúrája. Április 15-én a Kígyósi-puszta tavaszi arcát ismerhetik meg az érdeklődők.

Legutóbb januárban, meglehetősen zimankós időben jártuk be a Kígyósi-pusztát, s egyúttal az erdei fülesbagoly-számlálásba is bekapcsolódtunk - olvasható a kmnp.hu oldalán. Most jóval kellemesebb időre és tavaszi madárdaltól zsongó erdőre számítunk. Menet közben az érdeklődők megcsodálhatják a szép tavaszi ruhába öltözött tájat. A puszta már kizöldült, de az erdőben még kopárak a fák. Az erdőszegélyeket fehér lepelként borítják be a kökény és a vadkörte virágai.
 
A Nagyerdőben hallgatózva megpróbálhatják megtalálni azokat az apró énekeseket, melyek általában a szemnek láthatatlanul élik mindennapjaikat, csak hangjuk árulja el jelenlétüket. Az itt telelő pintyfélék és sármányok már a tavasz első perceitől kezdve hangosan énekelnek. A rovarevő madarak viszont (melyeknek a felmelegedés hozza meg a táplálékát), még csak most kezdenek szállingózni. A barátposzáta, az énekes és a fekete rigó már énekel az erdőkben. A fülemüléket a kiránduláson már visszaérkeznek majd a területre.
 
A túra útvonalán lesznek nedvesebb, sárosabb útszakaszok is, s reggel 9.00-kor még harmatra is számítani lehet. Kérjük, ennek megfelelően válasszák meg öltözéküket - olvasható a közleményben. Akinek van madárhatározó könyve és távcsöve, az hozza magával. Előzetes bejelentkezés Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +36/30 475 1777-es telefonszámon. A túra találkozóhelye: Szabadkígyós, sportpálya parkolója. GPS-koordináták: E 46°35’57,03” K 21°05’01,33”. A program díja: 500 Ft/fő.
 

További programok »

FEL