Ma nyugodtan bénázhatunk, hiszen rá lehet fogni a péntek 13-ára

2021. augusztus 13. 10:32 | Such Tamás

Van, aki komolyan veszi a péntek 13-át. Más pedig csak legyint, hogy az ember pusztán az ügyetlenségére húzza rá ezt a dátumot. Tény: péntek 13-a van, és augusztus. Békéscsabaiakkal beszélgettem.

A békéscsabai Nagy Emese szerint felesleges túlzásokba esni, hiszen péntek 13-a is csak egy szimpla nap, mint a többi. Ha azonban valaki bemeséli magának, hogy szerencsétlenség fogja érni, akkor tuti beteljesedik. 

Eme babonás napon ellenben mégis sokan bíznak a szerencséjükben. Például előszeretettel ellátogatnak a lottériákba (a lottózó olaszul). Vagy mégsem?

Mindezzel kapcsolatban Balkus Imre, az egyik csabai lottózó tulajdonosa elmondja, a vírus előtti 13-ai napokon legalább 10-15 százalékkal megugrott az átlagoshoz képest a forgalmunk. A járvány megjelenése óta azonban szinte negyedannyi fogadó tér be az üzletbe.

 

Balkus Imre, az egyik békéscsabai lottózó tulajdonosa - Fotó: behir.hu/Such Tamás

Balkus Imre – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

„Ráadásul a mindennapi termékeink napról-napra drágulnak, és az emberek nyilván megnézik, hogy mire költenek. Most levihetik a zongoraláb árát, ha azt nagyon kevesen vásárolják” – teszi hozzá.

A 94 esztendős Erdész Hajnal sosem vette komolyan ezt a péntek 13-ai hisztit. Hozzáfűzi, ha egy magyar ember elindul otthonról, és valamit elfelejtett magával vinni, akkor babonából nem fordul vissza, mert az rosszat jelenthet. Miközben a németeknél úgy tartja a mondás, hogy ha valaki visszafordul, az csak jót jelenthet.

„De mi alapján tudjuk, hogy kedd vagy péntek van? – teszi fel a kérdést Berényi Nagy Péter grafikus. – A maják például nem egyéves, hanem 52 éves ciklusokban számoltak. Ráadásul egy csomó olyan ősnép van, akik a Hold naptárat használják, amely 28 napos. Kérdés, biztos, hogy jó naptárt használunk? Nyilván azért vannak a szökőévek, mert olyan rossz a Gergely naptár, hogy négy évenként gyakorlatilag egy napot be kell iktatni. Ezáltal az egy év nem 365 nap, hanem 365 nap és 6 óra lenne.”

 

Fehér macska – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Fonák elegancia – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

***

Reggel levittem a szemetet. Ott volt egy fekete macska a tárolónál. Azt mondtam neki: „Cic!”; mire azt felelte: „Nyau!”.

További programok »

FEL