77 éves lenne Dinnyés Jóska – a diófájánál emlékeztek meg a zenészről

2025. augusztus 5. 10:10 | Such Tamás

Hozz egy szál virágot! – címmel emlékeztek meg a négy éve, március idusán elhunyt Dinnyés Józsefre, a 14 esztendeje általa ültetett diófánál, a békéscsabai Felső Körös sor 61-es számú ház szomszédságában. A hétfő délutáni ünnepélyre mintegy félszáz barát, ismerős, zenész érkezett.

Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör vezetőjét több mint fél évszázados barátság fűzte Dinnyés Jóskához. A muzsikus az utóbbi közel két évtizedben szinte hazajárt Csabára. A fellépései után a legtöbbször a Mácsai család látta vendégül a Felső Körös sori házukban; kapcsolatukat 14 éve egy diófa-ültetéssel pecsételték meg. Halálát követően a diófa négy éve Dinnyés-emlékfa néven őrzi a daltulajdonos emlékét.

 

Mácsai Sándor – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Mácsai Sándor megemlékezése után a Kemény Gitár Klub és a berettyóújfalui Körömvirág együttes tagjai adtak elő egy-egy Dinnyés Jóska, illetve, ha úgy tetszik, Bob Dinnyés dalt. Azt követően többen virágot helyeztek el a diófa köré kialakított, apró köves, gitár alakú emlékhelyre.

Majd a program második része a Lencsési Közösségi Házban folytatódott. Azért vannak a jó barátok – címmel Dinnyés dallamokat pengettek a Kemény Gitár Klub tagjai. Továbbá megemlékezett Harangozó Imre néprajzkutató, végül a műsort az Eltörött a hegedűm címmel a berettyóújfalui Körömvirág együttes hangversenye zárta.

 

Galéria

 

*

Kevesen tudják, hogy a zenészt maga Boncz Géza, gimnáziumi osztálytársa, későbbi humorista nevezte el Bob Dinnyésnek. Majd amikor egy 1967-es tévés előadáson ezt Antal Imre konferanszé megtudta, ő is ráerősített: „Téged Bob Dinnyésnek hívnak, mert Dylan számokat játszol”.

Bob Dinnyésnek nem volt jogosítványa. Amikor a hőskorban – a hatvanas, hetvenes években – ha az úton lengetve, a hóna alatt a gitárjával eszébe jutott valami téma, akkor leült egy kőre és énekelt.

 

További programok »

Kultúra

FEL