Lopás Sarkadon, szabálysértés és ittas járművezetés Békéscsabán

2018. május 25. 12:03 | behir.hu

Sarkadon, május 24-én, 9 óra körül egy férfi berúgta egy 73 éves nő házának ajtaját, majd az egyik szobában lévő szekrényből kivette és elvitte a nő megtakarított pénzét. A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei a lopás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 43 éves sarkadi E. Sándort egy órán belül elfogták és előállították.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság 2018. május 24-én szabálysértési őrizetbe vett egy dobozi férfit. A 40 éves férfi személygépkocsijával Doboz felől Békéscsaba irányába tartott, majd amikor látta, hogy rendőri ellenőrzés van, lehajtott egy mellékútra. A rendőrök utána mentek és igazoltatták. A férfinak nincs vezetői engedélye, a Békéscsabai Rendőrkapitányság 2018. november 22-éig minden jármű vezetésétől eltiltotta. Azzal, hogy ennek ellenére vezetett, szabálysértést követett el, amiért a rendőrség munkatársai három napon belül bíróság elé állíthatják.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfit állítottak elő 2018. május 24-én a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei. Mindkettőjüket Békéscsaba külterületén, a Kígyósi utcában igazoltatták. Személygépkocsit vezettek úgy, hogy előtte szeszesitalt fogyasztottak. A rendőrök a mért légalkohol értéknek megfelelően az eleki férfi ellen büntető feljelentést tettek, a szabadkígyósi férfi ellen pedig közigazgatási eljárás indult.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL