LMP: Nő a bérlakások száma Békéscsabán

2018. május 3. 09:11 | Szendi Rita

Önkormányzati támogatással nő a szociális bérlakások száma Békéscsabán – többek között erről beszélt a közgyűlés után tartott sajtótájékoztatóján Takács Péter. Ugyanakkor az LMP önkormányzati képviselője szerint ez a lépés a lakásállomány hiányát nem szünteti meg, de mindenképpen pozitív előrelépés.

A képviselő több fontos témát is kiemelt az előterjesztések közül, ilyen volt például a szociális bérlakások állományának növekedése.

– A testületi ülésen arról döntöttünk, hogy az Orosházi út 94-96. szám alatti önkormányzati ingatlanban négy lakást alakít ki a város. Ez pozitív előrelépés, ugyanakkor nem mérsékli jelentősen a bérlakások hiányát. Ezért szorgalmaztam ezen az ülésen is, hogy a Modern Városok Programba kerüljön be a bérlakások létesítése 20-40-es nagyságrendben, amely enyhítené a feszültséget és segítené a városi lakásmobilitást – fejtette ki Takács Péter.

Az LMP-s képviselő arról is beszélt, hogy hogyan alakult a 2017-es költségvetés zárszámadása.

– A vagyoni bevételek mindösszesen 33 százalékban teljesültek, ez és a kormányzati bérkompenzáció hiánya járult hozzá a város nehéz anyagi helyzetének kialakulásához. Ugyanakkor 200 milliós az adótartozás a város felé, ennek a behajtása folyamatban van – fogalmazott a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője.

A képviselő hozzátette: támogatta annak a pályázatnak a benyújtását, melynek célja az ingyenes közterületi wifi-elérhetőségek kialakítása a város több pontján, köztük a Lencsési-lakótelepen. A politikus szerint fontos kiemelni azt is, hogy folytatódik a nyári napközis táborok évtizedek óta jól működő rendszere a családsegítő szolgálat koordinálásával.

 

 

További programok »

FEL