Lázár János: korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged vasúti pályát

2017. július 6. 14:49 | behir.hu

Több nagy vasúti beruházást is jóváhagyott a kormány - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Elmondta, 2021-22-re megújulhat a Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Budapest-Rákos-Hatvan közötti vasútvonal is.
Emellett döntöttek Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szeged és Szabadka vasúti összeköttetésének fejlesztéséről. Ennek részeként a tervek szerint gyorsvasúttal kötik össze Szegedet és Szabadkát, korszerűsítik a Békéscsaba és Szeged közötti vasúti pályát, Szeged és Hódmezővásárhely között pedig villamosvasutat építenek - tájékoztatott Lázár János.

MTI 2017. július 6., csütörtök 14:29

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL