Továbbra is téma a Hódmezővásárhely-Gyula vasútvonal korszerűsítése

2018. november 10. 13:29 | behir.hu

Lázár János, a dél-alföldi régió közlekedésének fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón szólt az épülő, Szegedet és Vásárhelyt összekötő tramtrainről, a Békéscsaba, Gyula felé vezető vasútvonal korszerűsítéséről, valamint a Szeged-Szabadka-Baja közti fejlesztésről – írta a Délmagyarország.

Mint mondta, a dél-alföldi régióra gazdasági tartalékként tekint vasútminiszterelnök és a kormány, fejlesztésében még bőven vannak lehetőségek, viszont ehhez elengedhetetlen a közlekedés korszerűsítése, például a Hódmezővásárhely–Békécsaba– Gyula vasútvonalé. Erről rövidesen egyeztet a két város polgármesterével. Szintén dinamizálni lehetne a fejlődést, növelni a régió és az ország versenyképességét – a szerb kormánnyal összefogva – a Szeged–Szabadka–Baja vasútvonal modernizálásával, amely a kalkulációk szerint összesen 150 milliárd forintba kerülne.

Forrás: Délmagyarország

 

További programok »

FEL