Lakossági fórum a Nemzeti Konzultációról – ezúttal Gyulán

2017. október 26. 14:50 | Zsíros András

Nemzeti konzultációs fórumot tartottak a Soros-tervről szerdán, Gyulán. Korábban, Mezőkovácsházán, Vésztőn és Gyomaendrődön volt alkalom arra, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak az ország politikai helyzetéről.

Felértékelődött a határok jelentősége az utóbbi időben Gyula város polgármestere szerint. Mint mondta, az ország szélén fekvő település számára megnyugtató, hogy szükség esetén a román-magyar határ mentén is felállítaná a kormány a műszaki határzárat. Görgényi Ernő arra figyelmeztetett: a védekezésben nem szabad késlekedni.

A térség országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy rendkívül hatékony a jelenlegi határvédelem. Dr. Kovács József azt mondta, szinte százszázalékosan és azonnal visszaküldik a próbálkozó migránsokat. A helyzet tehát szerinte megnyugtató, de megerősítette, hogy a határzár elkészítésére bármikor megvan a lehetőség és a szándék is a kormány részéről.

A fórumon résztvevők fontosnak tartották a határok védelmét, emiatt pedig elutasítóan vélekedtek a Soros-tervről. Többen 1956-tal mint személyes élménnyel állították párhuzamba a jelen történéseit, és úgy fogalmaztak, megdolgoztak a békéért, ezt pedig nem szeretnék feladni.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, az ezzel kapcsolatos Nemzeti Konzultációban olyan kérdésről van szó, amely aktuális és valóságos. Halász János úgy fogalmazott, a Soros-terv nemcsak létezik és veszélyes, hanem az európai bürokraták azt végre is akarják hajtani. „Nagyon aktuális beszélnünk a Soros-tervről, és nagyon aktuális a Nemzeti Konzultáció, mert Brüsszel tulajdonképpen már elkezdte végrehajtani a Soros-tervet” – tette hozzá a politikus.

A frakcióvezető-helyettes továbbá kiemelte, hogy a problémát nem ide kell hozni, hanem ott kell segíteni, ahol baj van. Halász János hozzátette: a kormány már számos konkrét javaslatot tett Brüsszel számára, ám ők szemet hunytak felette.

 

 

További programok »

FEL