Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről Békésen

2017. november 15. 08:07 | Papp Ádám Sándor

Nemzeti konzultációs fórumot tartottak a Soros-tervről kedden, Békésen. Korábban, a megyében már több helyen volt alkalom arra, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak az ország politikai helyzetéről.

- Az országjáró fórumok lényege az, hogy minél több embert tájékoztassunk a Soros-terv veszélyeiről - tájékoztatott Dankó Béla országgyűlési képviselő.

Hozzátette, ez azt jelenti, hogy évente 1 millió migránst hozna Brüsszel Európába. Dankó Béla kiemelte, a kormány ezt elutasítja és szeretnénk, ha egész Magyarország is elutasítaná, hiszen ezt az országot úgy szeretjük, ahogy az elődeinktől örököltük. Hangsúlyozta, a mi generációnk is hozzátette a magáét és szeretnénk úgy továbbadni a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy továbbra is a magyarok országa legyen.

A lakossági fórumon résztvevők között volt olyan, aki szerint nem az a megoldás, ha Európába hozzák a migránsokat, hanem az, ha anyaországukban kapnak támogatást.

- A migránsokat, akik itt vannak Európában, vissza kell küldeni. Nem lehet az, hogy papírok nélkül, ellenőrizetlenül bejönnek Magyarországra, vagy éppen Európába. Véleményem szerint ott kell őket segíteni, ahol eredetileg is éltek - fogalmazott Kiss Gábor.

Békésre ezúttal Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter érkezett, hogy előadásában tájékoztatást adjon az embereknek az esetleges veszélyekről, amelyek akkor keletkeznének, ha megvalósulna a Soros György által alkotott elképzelés.

A miniszter elmondása szerint a modern kori népvándorlások előre letelepített emberek segítségével, útvonalak kidolgozásával, jól megszervezett akciók során valósultak meg. A miniszter arra is kitért, hogy 2015 óta rendkívül nagy a migrációs nyomás, amely a következő évek, évtizedek problémái között szerepelhetnek majd. Fazekas Sándor kiemelte, hogy a tömeges bevándorlás által érintett országokban az látható, hogy romlik a közbiztonság, romlanak a megélhetési feltételek és az életminőség drasztikusan hanyatlik.

A Soros-tervről annyit mondott a földművelésügyi miniszter, hogy rengetegen kétségbe vonják a létezését, Brüsszelben, illetve bal-liberálisok is tagadják, azonban éppen Soros György maga nem. Fazekas Sándor hozzátette: jelenleg is zajlik a terv végrehajtása, ezért van szükség arra, hogy minél több embernek felhívják a figyelmét a lakossági fórumokkal. Hangsúlyozta, ez azért fontos, hiszen a nemzeti konzultációs ívek kitöltésével a brüsszeli tárgyalások alkalmával az ország egyértelműen hangot tud annak adni, hogy mi az, amit szeretne.

 

 

 

További programok »

FEL