Labdarúgás: Villanyfényes rangadó a Szolnok ellen

2017. október 21. 15:03 | behir.hu

A Békéscsaba 1912 Előre alapításának 105. évfordulójának napján, vasárnap 17 órától, villanyfényes mérkőzésen fogadja a Szolnoki MÁV FC együttesét a Kórház utcában, a Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezonjának 14. fordulójában.

A Tisza-partiak idei jó szereplése és a táblázaton elfoglalt helye, valamint a két csapat közötti, mindössze egy pontnyi különbség, újabb hatpontos rangadót vetít előre. A szolnokiak legutóbb pontokat veszítettek hazai pályán a Cegléd ellen, a csabaiak pedig a Vác ideiglenes otthonában nem voltak elég harapósak. Mindkét felet fűti tehát az újabb bajnoki egységek megszerzésére való szándék és az előzményeket figyelembe véve nagy csatára van kilátás. A két klub 1998 óta összesen hússzor találkozott egymással, melyek alkalmával tizenkétszer következő szolnokiak, négyszer pedig a Békéscsaba volt eredményes, míg az együttesek ugyanennyi alkalommal megosztoztak a pontokon. A legutóbbi mindkét alkalommal kétgólos szolnoki siker született. Az eddig mutatott játék alapján úgy tűnik, két igen hasonló képességű és kvalitású együttes méri össze ezúttal is erejét.

A kék-fehérek 13 lejátszott forduló után a tabella 4. pozícióját foglalják el, mérlegük 6 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség, melyekkel eddig 22 pontot gyűjtöttek. A Békéscsaba mindössze egy ponttal és helyezéssel lemaradva, 6 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel a táblázat 5. helyén áll. A két csapat mérkőzésein egyébként rendre, legalább egy gól születik, hiszen az összecsapások alkalmával mindössze egyszer, 2012. szeptember 8-án mutatott 0-0-át az eredményjelző. A legnagyobb arányú győzelmet (4-0) 1998. augusztus 30-án aratták a lilák, míg a szolnokiak ugyanezt 2013. szeptember 11-én, egy Liga Kupa mérkőzésen, 4-0 arányban követték el.

Mindkét együttes önbizalmára ráférne a pont-pontok szerzése, hiszen Balogh Pál neveltjei utóbbi két mérkőzésükön mindössze egy pontot gyűjtöttek, csakúgy, mint Boér Gábor legénysége. A mezővárosiak keretében több gólképes játékosra is érdemes kiemelt figyelmet szentelni, hiszen Mahir Jasarevic, Olasz Dénes és Tóth László neve mellett is három-három találat olvasható. Gólok szempontjából a Békéscsaba egyenlege jóval izmosabb, hiszen a plusz tizenkettes különbséget főképp Birtalan Botond nyolc találatának köszönhetően, 26 rúgott és 14 kapott találattal sikerült elérni. Sárga cédulák miatti eltiltott egyik csapat keretét sem gyengíti, veszélyeztetett helyzetben Szatmári István, Kenderes Zoltán, Lakatos Csaba, valamint Molnár Róbert van, akik négy-négy színes lappal a zsebükben várhatják az ütközetet.

Az Előre programja a hétfői regenerációs tréning után, szerdán folytatódott és a szokásosnak nevezhető menetrend szerint zajlott: videózás, mérkőzéselemzés, taktika, pályás foglalkozások és kondicionális tréningek is szerepeltek az órarendben. Szombaton délelőtt a centerpályán vezényelt edzést Boér Gábor, majd vasárnap reggel még egy átmozgatáson vehetnek részt játékosaink. A jövő héten viszont már jóval sűrűbb a program, hiszen két alkalommal is csapatbuszra kell ülniük a liláknak. Szerdán ugyanis folytatódnak a Magyar Kupa küzdelmei és október 25-én Mádra utazik a csapat, majd hétvégén itt a következő bajnoki forduló, amikor Budafok felé veszik az irányt a viharsarkiak.

A Békéscsaba 1912 Előre–Szolnoki MÁV FC mérkőzés játékvezetőjeként Németh Ádámot akkreditálta a szövetség, akivel legutóbb augusztus 27-én, az ETO FC Győr elleni 1-0-s siker alkalmával, szintén játékvezetőként találkozhattak a lilák. Segítőiként Berényi Ákost és Márkus Pétert jelölték ki.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 14. fordulója már szombaton megkezdődik a Kisvárda Master Good–Dorogi FC mérkőzéssel. A forduló további meccseit vasárnap rendezik a következő párosításokban: Vác–Gyirmót FC Győr, Cegléd–Budafok, Mosonmagyaróvár–Szeged 2011, ZTE–Soroksár, Békéscsaba 1912 Előre–Szolnoki MÁV, Csákvár–Budaörs, BFC Siófok–Nyíregyháza, ETO FC Győr–Kazincbarcika, Sopron– MTK.

 

Így látják a főszereplők

 

Boér Gábor (vezetőedző, Békéscsaba 1912 Előre): – Szinte minden mérkőzésünk rangadónak tekinthető, hiszen nagyon egyformák a csapatok a másodosztályban. Látható, hogy a sokak által, előre leírt Csákvár is csak elkezdte gyűjtögetni a pontjait. Pont ezt a Szolnokot sikerült nekik megverni 2-0 arányban, őket viszont mi győztük le kiütéssel. Ilyenkor is látható, hogy egy-egy könnyebbnek ítélt győzelem mekkora jelentőséggel bír, ezért nem szabad senkit leírni, hiszen ebben a kiegyenlített bajnokságban továbbra is minden megszerzett pont igen fontos lehet a végelszámolásnál. A bajnoki táblázat is nagyon szoros, talán csak az MTK emelkedik ki ebből, mindenféle szempontból, akik jelen pillanatban jóval a mezőny előtt járnak. Mindezen szempontokat figyelembe véve minden mérkőzésre úgy kell készülnünk, mintha az életünkért játszanánk és talán ez hiányzott belőlünk az előző fordulóban. A hazai csapat agresszivitásban fölénk nőtt és nem jól reagáltunk erre a történésre. Többet volt nálunk a labda, de ez csak meddő mezőnyfölénynek bizonyult. Most arra készülünk, hogy sokkal élesebbek, határozottabbak és remélem, hogy sikeresebbek is leszünk. Gyurján Bence és Mészáros Márk továbbra sem áll rendelkezésre, felépülésük talán egy picit hosszabbra nyúlik, mint ahogy azt vártuk. Rajtuk kívül Gránicz Patrik bajlódik sérüléssel, hiszen elég komoly rúgást kapott a lábára, amely sajnos nem lett szankcionálva, csakúgy, mint Birtalan esetében három héttel ezelőtt. A játéka ezért még kérdéses, de remélem, hogy az orvosi stáb és a masszőrök helyre tudják időben hozni. Mindenki más felépült és bevethető, így mondhatom a keretünk nem foghíjas. A jövő heti programot át kellett alakítanunk tekintettel arra, hogy messzire utazunk: hétfőre mindenki pihenőt kap, kedden lesz egy közös edzés, majd utána ketté fogunk válni. Az utazó keret csak 15 fős lesz – nem szeretnénk az egész keretet mozgatni – és valószínűleg viszünk magunkkal a második csapatból is fiatal játékost. Szerdán külön leszünk, lesz, aki meccset játszik, és aki itthon maradt, az edzeni fog. Csütörtökön-pénteken közös edzésünk lesz, szombaton szintén itthon készülünk, és csak vasárnap utazunk majd Budafokra.

Balogh Pál (vezetőedző, Szolnoki MÁV FC): – Feljutásra is esélyes, jó csapat otthonába látogatunk. Nehéz mérkőzésre számítunk, de a pontszerzés igényével kelünk útra. A célunk eléréséhez ugyanolyan fegyelmezett játékra lesz szükség, mint az előző fordulókban. Zártan kell védekeznünk, ugyanakkor gólra törően is kell játszanunk. Csak így lehet esélyünk.

Viczián Ádám (csapatkapitány, Békéscsaba 1912 Előre): – Szeretnénk kozmetikázni a Szolnok elleni mérlegünket és pontot-pontokat szerezni hazai pályán, de ugyanakkor már előre is gondolkozni kell. A héten visszavettünk egy kicsit az edzésmunkából, hiszen sűrűsödik a program és a frissességre jövő héten is nagy szükség lesz. Mindentől függetlenül itthon csakis győzelmi szándékkal lépünk pályára, úgy érzem a keret és a csapat alkalmas arra, hogy végre megverjük a Szolnokot. A sérülésem is rendben van, ez nem akadályoz már a játékban. A Vác ellen némi fáradtságot véltem felfedezni a csapattársaimon és magamon is, valamiért nem voltunk elég harapósak és sajnos ez most így alakult. Szeretnénk javítani és tovább gyűjtögetni a pontokat. Ha sikerül vasárnap a legjobb formánkat nyújtani és maradéktalanul betartani, amit a heti felkészülés folyamán gyakoroltunk, akkor meglehet a győzelem.

Nagy István (játékos, Békéscsaba 1912 Előre): – Igazi rangadóra van kilátás, hiszen a Szolnok igen egységes csapat benyomását mutatja az idei szezonban. Főképp a védekezésre fektetik a hangsúlyt, ebből próbálnak gyors ellentámadásokat indítani és a Viharsarokban ez valószínűleg fokozottan igaz lesz. Megpróbáljuk majd megakadályozni, hogy ne juthassanak el olyan szituációkig, amelyből kontrázni lehet. Mindent meg fogunk tenni vasárnap a győzelem érdekében, főleg a Vác elleni kisiklás után. Én is Szolnokról érkeztem annak idején és úgy érzem a Békéscsaba jobb csapat, így számomra is különösen fontos, hogy végre meg tudjuk verni őket. Kicsit sűrűbbé válik a program a következő napokban, de jelen pillanatban csak és kizárólag a holnapi bajnokira koncentrálunk. Reméljük, győzelemmel tudjuk ezt lezárni, aztán folytatjuk a menetrendet és nyugodtan készülhetünk a Magyar Kupa fordulóra is. A kupában mindenképp szeretnénk minél tovább jutni, legalább annyira, hogy egy első osztályú együttest elhozhassunk a nézőknek. A Vác ellen nem azt nyújtottuk, amit elvártak tőlünk, nem sikerült egységes csapatként, megfelelő, jó értelemben vett agresszióval pályára lépnünk. Az ilyen ellenfelek valamiért nem fekszenek nekünk, sokkal jobban fel kell szívnunk magunkat a jövőben, hogy keményebben, harcosabban tudjunk játszani.

Dlusztus András (játékos, Békéscsaba 1912 Előre): – A Szolnok egy kifejezetten kellemetlen ellenfél, jó csapat, masszív-stabil védelemmel és eddig a bajnokságban is jól szerepelnek, így joggal nevezhetjük rangadónak ezt a mérkőzést. Hasonló futballt játszanak, mint a Vác, elég nehéz ellenük megfelelően fellépni, de megvan ennek is a módja. Ezt gyakoroltuk hét közben, amit meg kell valósítanunk vasárnap és akkor sikeresek lehetünk. Szerencsére a sérülésem már rendben van, körülbelül két hétig bajlódtam a dologgal, de most már teljesen készen állok a bevetésre, ha úgy alakul. Az előző meccsen nem nagyon tudta a csapat a saját játékát játszani, hiszen a váciak ebből nagyon jól felkészültek és rontották el a terveinket. Hasonló ellenféllel nézünk holnap is szembe, arra kell figyelnünk, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő.

 

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

További programok »

FEL