Labdarúgás: Új fiatallal a fedélzeten készül az Előre

Egy hete kezdte meg felkészülését a Békéscsaba 1912 Előre csapata a tavaszi szezonra, melyet több sérülés és betegség is hátráltat. A viharsarkiak kerete egy új játékossal is bővült, Lustyik Levente fél évig kölcsönben játszik majd a liláknál – közölték az egyesület hivatalos oldalán.

Szombaton egymás elleni gyakorló mérkőzéssel hangolnak a csabai klub játékosa a hétfőn kezdődő mátraházi edzőtáborra. A szakmai stáb a némileg foghíjas keret miatt az utazók névsorát csak szombaton este hirdeti ki.

Egyelőre június 30-ig szóló szerződéssel érkezett a lilákhoz Lustyik Levente, akit a több játéklehetőség és a további fejlődés érdekében, az MTK-tól kaptak kölcsönbe. Az 1999-ben Orosházán született középpályás a 8. osztályt már Budapesten kezdte a Csanádi Árpád Általános Iskolában, mivel ekkor került az MTK utánpótlásába. Ott egy évet tartózkodott, majd lekerült Agárdra a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára. Sportpályafutását az Orosháza FC-ben kezdte 2005-ben, 2010-ig pedig az OMTK-ULE csapatában játszott. Budapesten az U15-ös, majd Agárdon az U16, U17 és U19 korosztályokban kapott lehetőséget. A 2016-os évtől újra Budapesten, az MTK Budapest II. NB III-as csapatában rúgta a bőrt. Többször szerepelt az U18-as és U19-es nemzeti válogatottban is – utóbbiban egy gólt is szerzett.

– Szeretnék a másodosztályban több játéklehetőséghez jutni, így kölcsönbe érkeztem Békéscsabára az MTK együttesétől. Szeretnék itt is bemutatkozni, és remélem minél több alkalmam lesz erre. Úgy gondoltuk, hogy ebben a szezonban ez a lehetőség szolgálja majd legjobban a fejlődésemet, közel van a család is – hiszen orosházi vagyok – így adta magát a helyzet. Békéscsabát elég jól ismerem, de a játékostársaimat még nem annyira. A szakmai stáb elmondta a tavaszi célokat és bízom benne, hogy tudok majd ezekben segíteni a csapatnak. Nagyon jól szerepelt ősszel a Békéscsaba, szeretnénk ezt a formát 2018-ban is hozni, és jó lenne, ha az első három hely valamelyikét sikerülne megszerezni. Még új vagyok itt, egyelőre ismerkedem a klubbal és az emberekkel, ami nem is olyan egyszerű feladat ilyen fiatalon. Bízom benne, hogy nem okozok majd csalódást, igyekszem majd mindent megtenni a Viharsarokban is – fogalmazott Lustyik Levente.

További hír a csabaiak háza tájáról, hogy pénteken megkezdődött a Kórház utca felőli lelátón a kameraállások kialakítása, melyek néhány napon belül elnyerik végleges formájukat. Ezzel gyakorlatilag a továbbiakban is minden előírásnak maradéktalanul megfelel majd a stadion rendelkezésre álló része.

 

Így zajlik a felkészülés

 

Nagy István: − Egyelőre a kondicionálós edzéseket végezzük, a fizikai terhelés és a futás van terítéken. A stáb elmondása alapján igen nehéz napok előtt állunk, hiszen a jövő héten már az edzőtáborban kapjuk meg a csúcsterhelést. Lesz olyan napunk is, amikor három edzésünk lesz – úgyhogy nem egyszerű, de most ennek van itt az ideje. Reméljük, hogy a töménytelen edzés eredménye a bajnokságban is meglátszik majd. Nagyon várjuk a meccseket, mert a labda nélküli tréningeket senki sem szereti annyira. Ennek ellenére ezt a munkát is el kell végezni, hiszen a fizikai állóképesség az alapja az egésznek. Igen jó állapotban van a csapat – kivétel, aki sérült vagy beteg – hiszen az első tesztek jól sikerültek, ebből is látszik, hogy mindenki lelkiismeretesen elvégezte a szünetre kiírt egyéni edzésprogramot.

Dlusztus András: − Az első hét után elmondhatom, hogy mindenki jó állapotban érkezett vissza – ezt a felmérések eredményei is alátámasztják. Úgy érzem, hogy mindenki tisztában van a célokkal, ennek megfelelő komolysággal áll a munkához, és töltötte el a szünetet is. Most itt az ideje, hogy megteremtsük az alapokat ahhoz, hogy ismét egy jó szezont tudjunk produkálni. Ettől függetlenül mindenki a meccseket várja, hiszen az már a könnyebb része a felkészülésnek, akkor is, ha még csak egy-egy gyakorló mérkőzésről van szó. Megmondom őszintén, hogy az edzőtábortól nem sok jót várok – de félretéve a tréfát, valószínűleg ez lesz a téli hónapok legnehezebb időszaka. Igyekszünk százszázalékosan elvégezni a munkát, hogy megfelelően felkészülve indulhassunk neki a szezonnak.

Boér Gábor: − A holnapi edzőmérkőzést még csak edzésnek nevezném, ezért annak szenteljük inkább, hogy a megfelelő terhelést megkapják a játékosok – talán nekik is jobb úgy, ha ez játékban és nem csak száraz futásban éri őket. A mai labdarúgásban már nem beszélhetünk igazán, a szó soros értelmében vett alapozásról, hiszen nagyjából ott folytattuk a munkát, ahol decemberben abbahagytuk. Azért is van így, mert a játékosok rengeteg egyéni feladatot kaptak a szünetre, amit nyugodt szívvel mondhatok, hogy rendesen el is végeztek, úgyhogy szinte zökkenőmentesen tudtuk folytatni a munkát. Nagyon sok hangsúlyt szeretnénk fordítani a taktikai dolgokra, és mivel ebben az időszakban jóval többet tréningezünk, adódik is rá megfelelő mennyiségű alkalom. Eddig naponta két edzésünk volt, jövő héten viszont már lesz olyan nap, amikor három is lesz az edzőtáborban. Rengeteg taktikai dologgal készülünk majd, melyek mellett sok kiegészítő foglalkozást is beterveztünk. Újonnan érkezett az együtteshez Lustyik Levente, akit sikerült kölcsönbe kapnunk az MTK-tól. Nagyon örülök, hogy ismét egy fiatal játékossal gyarapodtunk és nagyon remélem, hogy akár hosszabb távon is tud majd segíteni nekünk. Igen tehetséges fiatalemberről van szó, aki az U19-es válogatott oszlopos tagja. Rajta kívül új érkezőre már nem nagyon lehet számítani, hiszen a keretünk így teljesen alkalmas arra a feladatra, amit a vezetőség célkitűzésként meghatározott. Remélem, hogy labdarúgóink értékelik, hogy a klubvezetés és a szakmai stáb is bízik bennük, és nem dőlnek hátra, hanem megpróbálják az eddigi hozzáállásukat megtartani. Sajnos vannak sérült játékosaink, így a keretünk nagyságától is függ, hogy szombaton mennyit tudunk majd játszani. Elvileg kétszer hatvan percet szerettünk volna focizni, de a betegségek miatt valószínűleg marad a kétszer 45 perces terhelés. Szalai Dani tavaly összeszedett sérüléséből még mindig nem tudott kikeveredni, így egyelőre külön munkát végez. Ilyés Tominak a dereka állt be, kivizsgálása folyamatban van, de lehet, hogy a visszatérése több időt vesz majd igénybe. Szélpál Norbi pedig egy fertőzéses gégegyulladással küzd, ami nem teszi lehetővé azt, hogy rendelkezésre álljon. A többiek egészségesek, de az edzőtábor 20 + 2 fős keretét csak a szombati edzés után hirdetem ki.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , ,