Labdarúgás: Vezetett, de csak döntetlent játszott az Előre a Csákvár ellen

2021. április 7. 20:11 | Papp Ádám Sándor

A DEAC legyőzése után elmaradt az újabb siker a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre számára szerda este. A lila-fehérek a 16. pozíciót elfoglaló Aqvital FC Csákvárral játszottak döntetlent úgy, hogy a 36. percben megszerezték a vezetést, de a vendégek a 81. minutumban egyenlíteni tudtak.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (1–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács János (Horváth Róbert, Punyi Gyula)
BÉKÉSCSABA: Krnács – Babinyecz (Farkas M., 72.), Bora, Horváth P. – Hodonicki, Kitl, (Kasik, 62.) Nagy S., Király, Szabó P. – Máris (Kovács Á., 25.), Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor
CSÁKVÁR: Markek – Major G., Csató M. (Tányéros, a szünetben), Albert I., László (Ganbayar, a szünetben) – Mészáros D. (Nándori, 60.), Posztobányi Daru, 60.)– Kocsis B., Madarász, Mim – Baracskai (Vörös, 83.). Vezetőedző: Visinka Ede

Gólszerzők: Csató M. (öngól, 36.) ill. Madarász (80.).

A Békéscsaba jól folytatta az NB II küzdelmeit a válogatott szünetet követően, hiszen 3:0-ra legyőzte a sereghajtó DEAC együttesét. A Csákvár is jól folytatta a bajnokságot, hiszen 4:1-re legyőzték a Kazincbarcikát a kiesési rangadón. A két csapat őszi mérkőzésén 5–3-as csabai siker született. 

A találkozó első helyzetét a vendégek kapuja előtt volt jegyezhető, amikor az 5. percben Hodonicki Márk beadása után Máris Dominik lépte át a labdát, amelyről éppen csak lekésett Paudits Patrik, helyén volt a csákvári védelem. Az első igazán veszélyes lehetőséget a 15. percben dolgozta ki az Előre, amikor Szabó Péter lőhetett körül-belül 9 méterről, a próbálkozást védte Markek Tamás. A vendégek legnagyobb lehetősége két perccel később jött, amikor Kocsis Bence lőtt 10 méterről, de a próbálkozás elkerülte a hazai kaput. A 19. percben Márist ugratták ki a társak, a támadó kisodródott helyzetből lőtt ballal, de Markek ismét védeni tudott. Mint később kiderült, ez volt Máris legnagyobb lehetősége a mérkőzésen, hiszen a fiatal játékos alig 5 perccel később elhagyta a játékteret sérülés miatt. A helyzetekben nem bővelkedő mérkőzés 36. percében a házigazda megszerezte a vezetést: Kitl Miklós beadását a vendégek védője, Csató Martin próbálta meg kirúgni, ám ez balul sült el és a játékos saját kapujába lőtte a labdát (1:0)! A félidőre 1:0-ás csabai vezetéssel mehettek a csapatok.

A második játékrész első helyzete a Csákvár előtt adódott a 47. percben, amikor egy szabadrúgás után Ganbold Ganbayar fejelt a csabaiak kapuja fölé. Hat perccel később ismét az NB II első mongol játékosa veszélyeztetett: egy vendég beadást követően fejelt Ganbayar, de Krnács Richárd óriási bravúrral védte a próbálkozást. Az 56. percben ismét az idegenlégiós lövését kellett hárítania a csabaiak hálóőrének, Ganbayar ezúttal 20 méterről lőtt. A 71. percben újabb sérülés történt az Előrénél: Babinyecz Balázs maradt lent a földön, a játékos a hajlítóját fájlalta, majd jelezte: nem tudja tovább folytatni a mérkőzést. A Békéscsaba a második félidőben nem volt veszélyes az ellenfél kapuja előtt, Preisinger Sándor együttese inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt. Nem sikerült azonban megőrizni az egygólos előnyt, miután a 81. percben két csabai védő hibájából Kocsis Bence adhatta be a labdát a középen üresen érkező Madarász Márknak, aki a csabai hálóba lőtt (1:1). Egyik csapat sem dolgozott már ki jelentős helyzetet a hátralévő időben, így 1:1-re mentette a mérkőzést a Csákvár. 

A Békéscsaba maradt a 12. pozícióban, ugyanúgy, ahogy a Csákvár a 16. helyen. Az Előre legközelebb április 11-én, a 19. helyezett Szentlőrinc otthonában folytatja a bajnokságot.

Galéria

További programok »

FEL