Labdarúgás: Kazincbarcikán is maradna a győzelem útján az Előre

2021. március 13. 12:44 | Hidvégi Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre a Győr elleni győzelme után vasárnap Kazincbarcikán lép pályára a labdarúgó NB II 29. fordulójában. Az összecsapást követően a nemzeti válogatottak mérkőzései miatt szünetelnek az NB-s bajnokságok.

A Békéscsaba múlt vasárnap megszerezte első győzelmét 2021-ben a másodosztályban, miután 1-0-ra nyert az ETO FC Győr ellen hazai pályán. Az Előre ellenfele most vasárnap a Kolorcity Kazincbarcika SC lesz, amelytől ősszel 3-1-es vereséget szenvedett hazai pályán. Csak érdekességképpen, ez volt az a meccs, amelyiken Preisinger Sándor debütált a lilák kispadján. A vezetőedző mérlege 19 mérkőzés után öt győzelem, négy döntetlen és tíz vereség, bár ebből legalább négy-öt bajnokira rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány. A Békéscsaba a bajnokságban 28 mérkőzésből kilencet megnyert, tízet elvesztett, kilenc alkalommal pedig döntetlent játszott, ami 36 pontra és a 12. helyre volt eddig elég.

A Kazincbarcika az eddig lejátszott mérkőzéseinek több, mint felét elvesztette. Mérlege hét győzelem, hat döntetlen és tizenöt vereség. A sárga-kékek 27 ponttal állnak a 18., idény végén kiesést jelentő helyen, de még egyáltalán nincs veszve a helyzetük, hiszen a 13. hely is belátható távolságra van a csapat számára. A KBSC időközben edzőváltáson esett át, hiszen Pacsi Bálintot menesztették a vezetők, jelenleg Dzurják József és Koszta Péter irányít, akik munkáját Kriston István is segíti. Az új vezetőedzőt még nem jelentették be. Az együttes nyolc napon belül a harmadik meccsére készül, a DEAC-ot vasárnap 3-1-re legyőzte, majd szerdán 2-0-ra kikapott a Soroksártól, utóbbi a 24. fordulóból elmaradt meccs pótlása volt.

 

(Fotó: Milyó Pál)

 

A csabai sérültek közül többen újra edzésbe álltak és jó úton járnak a teljes felépülés felé, így elképzelhető, hogy lesz, aki már Preisinger Sándor rendelkezésére áll a hétvégén. Nevek tekintetében ez Hodonicki Márk, Fazekas Lóránt, Pilán Márkó, Mészáros Márk, Nagy Sándor, Király Patrik és Farkas Márk visszatérését jelenti. Korábban Máris Dominik és Lukács Raymond sérüléséről is szó volt, de mind a ketten ott voltak a csapat pénteki edzésén. Hursán György és Gránicz Patrik még nem térhetett vissza.

Az ellenfélnél Csősz Richárd eltiltás miatt kihagyja a mérkőzést, hiszen a Soroksár ellen 88. percben kiállította a játékvezető. Érdekesség, hogy a kazincbarcikaiak közül korábban Borbély Bálint és Dávid Zoltán is az Előrében szerepelt, míg a békéscsabaiak közül Lukács Raymond volt a KBSC játékosa. Az eddig egymás ellen lejátszott 23 másodosztályú mérkőzésből tíz-tíz győzelem szerepel mindkét csapat neve mellett, a fennmaradó három alkalommal pedig döntetlen született.

– Biztosan nem lesz egyszerű mérkőzés, bár kikaptak a Soroksártól, végig dominálták a meccset, nagyon sokat futottak, nagyon agresszívak voltak. Azt gondolom, hogy ugyanilyen felfogásban lépnek majd pályára hétvégén is. Egy pozitív eredménnyel egy kis nyugalmat tudnánk magunknak szerezni. Azt azért biztosra mondhatom, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés lesz – fogalmazott a mérkőzés előtt Preisinger Sándor.

A mérkőzés után három hét válogatott szünet lesz. A csabaiak szakmai stábja ebben az időszakban - a bajnoki hajrá előtt - szeretné az összes játékosát egy szintre hozni fizikálisan. A lilák következő hazai mérkőzése április 4-én lesz a DEAC ellen.

 

További programok »

FEL