Labdarúgás: Boér Gábor távozik az Előre kispadjáról

2019. április 23. 15:55 | behir.hu

Boér Gábor vezetőedző bejelentette, hogy pályafutását máshol folytatja, így a szezon végén távozik a Békéscsaba 1912 Előre csapatától.

 

 

A klub hivatalos oldalán tett közleményében is köszönetét fejezte ki Boér Gábor munkájáért és mindazért, amit a békéscsabai labdarúgásért tett. A Békéscsaba 1912 Előre mind a magánéletben, mind a további szakmai pályafutásában sok örömöt és sikert kíván a szakembernek. A stábtól Makra Zsolt asszisztens edző és Kovács Tamás erőnléti edző is távozik.

Boér Gábor a 2015/2016-os szezontól kezdve az NB III-as csapatot irányította, a 2016/2017-es idényben viszont már Zoran Spisljak munkáját segítette asszisztens edzőként, majd 2017 márciusától kezdve megbízott vezetőedzőként vette át a másodosztályú csapatot. A 2017/2018-as idényben viszont már egészen bronzéremig vezette az együttest, így az aktuális idénnyel bezárólag két teljes szezont tudhat majd magáénak a Békéscsaba 1912 Előre történelmében.

A klub vezetése az új vezetőedző személyét a későbbiekben nevezi meg. Az egyesület évek óta hatékony filozófiája és célkitűzései továbbra is változatlanok maradnak, azaz elsősorban a helyi kötődésű-nevelésű fiatal játékosokra épül majd az együttes és kizárólag olyan szakember érkezhet, aki mindenféle téren szinkronban tud dolgozni ezekkel az elvekkel - zárul a közlemény.

 

További programok »

Sport

Mutatjuk, hol kell útlezárásra számítani szombaton Gyulán!

Május 2-án, szombaton Gyulán ismét a sporté és a jótékonyságé a főszerep. A tizenhetedik alkalommal megrendezett karitatív Fuss a Sérült gyermekekért nemcsak futóversenyt, hanem kerékpáros túrát és emlékműsort is kínál, emiatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban.
10:52
FEL