Labdarúgás: Az újonc Kazincbarcika ellen szerezné meg első sikerét a Csaba

2022. augusztus 6. 14:26 | Kovács Dávid

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Békéscsaba NB II-es labdarúgó csapata! Brlázs Gábor együttese a másodosztály egyik újoncát, a Kazincbarcikát fogadja a Kórház utcai stadionban.

Páros, futós gyakorlattal indult a csabaiak péntek délelőtti tréningje. A lilák elszántan vetették magukat a munkába, hiszen mindenképp javítani szeretnének, miután a Pécs otthonában 1-0-s vereséget szenvedtek a szezonnyitányon. Sokáig úgy tűnt, hogy az Előre a Kórház utcai stadiont érintő munkálatok miatt idegenben játszik a 2. fordulóban, azonban végül minden akadály elhárult, így a gárda hazai pályán is bemutatkozhat az új szezonban.

– Az első mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy terveztük, vereséget szenvedtünk Pécsett, de azt tudom mondani, hogy bizakodó a csapat, az első hazai meccs vár ránk a feljutó Barcika ellen, ők tudtak nyerni az első mérkőzésen, de mindenképp azt kell mondjam, hogy itthon kell tartanunk a három pontot – fogalmazott Kitl Miklós, a csabaiak középpályása, aki szerint a hazai szurkolók is segíthetnek majd abban, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak és megszerezzék a győzelmet.

A Kazincbarcika egy szezont töltött a harmadosztályban, tavasszal több mint 100 pontot gyűjtve, mindössze egy vereséget szenvedve jutott vissza az NB II-be. A Borsod megyei együttes ráadásul egy győzelemmel, a Dorog elleni 2-0-s sikerrel kezdte az új idényt.

– Két pontrúgásból tudták megnyerni a mérkőzésüket, nyilván vitte őket a lendület a feljutás után, toronymagasan nyerték a bajnokságot, egy kulturáltan játszó, jó együttesről van szó, de hozzánk most mindegy ki jön, nekünk mindenképp meg kell nyerni a mérkőzést, úgy gondolom, hogy itthon mindenképp nyernünk kell – emelte ki Brlázs Gábor vezetőedző.

A csabaiak mestere szerint lehet alapozni az első összecsapásra is, a vereség ellenére csapata mintegy 70 percig jó teljesítményt nyújtott, azonban a gólszerzés ezen a találkozón nem sikerült. A csabai keretben továbbra is vannak sérülés vagy betegség miatt hiányzók, de Brlázs Gábor már több bevethető játékossal várhatja ezt a csatát, mint a nyitó fordulót. A Békéscsaba-Kazincbarcika találkozó vasárnap 19 órától kezdődik a Kórház utcai stadionban. A mérkőzés játékvezetője Nazsa Tamás lesz.

 

A Merkantil Bank Liga 2. fordulójának párosítása:

augusztus 7. (vasárnap)
17:30 Nyíregyháza–Haladás, Csákvár–Siófok, Mosonmagyaróvár–Ajka, Dorog– Gyirmót FC Győr, Szentlőrinc – MTK Budapest
19:00 Kozármisleny–Tiszakécske, Budafok–PMFC, Békéscsaba–Kazincbarcika, ETO FC Győr–Szeged-Csanád GA

augusztus 8. (hétfő)
20:15 DVTK – Soroksár

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL