Labdarúgás: az MTK ellen javítana az Előre

2019. augusztus 24. 08:39 | Papp Ádám Sándor

Újabb rangadóra készül a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó együttese. A csabaiak az előző fordulóban 3:0-s szenvedtek vereséget a Nyíregyházától. Schindler Szabolcs együttese azonban kész arra, hogy vasárnap az MTK ellen újra három pontot szerezzen.

A nagy hőség ellenére is lendületesen készülnek a csabai labdarúgók az MTK elleni rangadóra a Kórház utcai stadionban. A lilák az elmúlt fordulóban a Nyíregyháza otthonában szerepeltek, ahonnan pont nélkül tértek haza. A Békéscsaba 1912 Előre másodedzője szerint tanulniuk kell az elkövetett hibákból, hiszen az NB II-ben minden mérkőzés kiegyenlített csatát hoz, így a játékosoknak koncentrált játékot kell nyújtaniuk.

– Próbálunk tanulni azokból a hibákból, amiket Nyíregyházán elkövettünk. Nem kezdtük jól a mérkőzést, a helyzeteink azonban megvoltak. Azt gondolom, hogy ebből a vereségből is tanulunk és próbáljuk a pozitívumokat kivinni az MTK ellen a pályára – hangsúlyozta Kincses Ádám.

Ezen a mérkőzésen visszatérhet a kapuba Ribánszki László, aki két hete Kazincbarcikán sérült meg.

A hazaiaknál azonban ketten biztosan nem léphetnek pályára ezen a találkozón, hiszen éppen az ellenfél, MTK csapatából érkeztek kölcsönjátékra a Viharsarokba. A csabai játékosok ennek ellenére bizakodóak, hiszen a Vasas ellen aratott 2:0-s győzelem lendületet adhat az újabb rangadóra. – Mindenféleképpen nyerni szeretnénk hazai pályán. Azt gondolom, hogy a Vasas ellen megmutattuk, hogy bárkit meg tudunk verni, úgy, hogy a Vasas az osztály egyik legjobb csapata. Régen játszottunk már ilyen jó hangulatban a Kórház utcai stadionban, így mindenféleképpen szeretnénk meghálálni a bizalmat. Reméljük most is sokan kijönnek és hazai pályán csak az az elfogadható, ha megnyerjük a meccset – emelte ki Szalai Dániel, a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgója. A vasárnap 19 órakor kezdődő Békéscsaba–MTK mérkőzés érdekessége, hogy a város és a klub vezetése a félidőben, valamint a találkozó után köszönti az 1993/94-ben bronzéremig menetelő békéscsabai csapat tagjait.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL