Labdarúgás: Az Előre második csapata is pályára lép vasárnap

2021. augusztus 14. 12:19 | Papp Ádám Sándor

A Békéscsaba 1912 Előre második csapata az NB III Keleti csoportjában a DVSC II. együttesét fogadja vasárnap 11:00 órától a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Jól kezdte a 2021/22-es kiírást az Előre NB III-as együttese. A lilák két forduló után négy pontot gyűjtve a táblázat hetedik pozíciójából várhatja a bajnokság harmadik játéknapját. Brlázs Gábor csapata az első fordulóban 2:2-es döntetlent játszottak a Füzesgyarmat ellen, majd egy héttel később idegenben 4:2-re győzték le a Tiszafüredet.

A csabaiak ellenfele a harmadik fordulóban a Debrecen második számú csapata lesz, amely új vezetőedzővel vágott neki az idei bajnokságnak: Igor Bogdanovicsot a DVSC Labdarúgó Akadémia U17-es együttesének vezetőedzője, Szűcs János váltotta. Az előző idényt a vártnál jóval gyengébb eredménnyel, a tabella 13. pozíciójában zárták, mérlegük 12 győzelem, 10 döntetlen és 16 vereség volt. A 2021/2022-es felkészülési időszakban megmérkőztek a Hidasnémeti, a Sényő, a Nyíregyháza II., valamint kétszer a DEAC csapatával is.

A "kis" Loki keretében békéscsabai kötődésű játékos is szerepel: Hrabina Alex (kapus) korábban (2016/2017) a Békéscsaba kötelékében játszott. A Debrecen nem éppen jól kezdte a bajnokságot, gólt idén még nem szereztek és egy vereséggel, valamint egy döntetlennel a tarsolyukban a tabella 16. helyét foglalják el.

A Békéscsaba II. kerete – az első csapat sérültjeinek felépülésével párhuzamosan – kiegészülhet egy-két visszajátszóval, hiszen számukra igen fontos lehet, hogy játékperceket szerezzenek, ezáltal meccs legyen a lábukban.

A Békéscsaba 1912 Előre II. - DVSC II. harmadosztályú mérkőzés vasárnap 11 órától kezdődik a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Forrás: behir.hu / 1912elore.hu

További programok »

FEL