Labdarúgás: A Balaton partján váltaná be az esélyeit az Előre

A Békéscsaba 1912 Előre következő ellenfele a kiesés ellen küzd, addig a liláknak a bronzérmes pozícióért folytatott csatában újra, idegenben szükséges jól teljesítenie vasárnap 17 órától, amikor Siófokon lépnek pályára – írja beharangozójában a csabai klub hivatalos oldala.

A Balaton-partiak más szempontból vannak nehéz helyzetben és egyben pontszerzési kényszerben, hiszen csupán két pontnyi előnyt sikerült eddig kiharcolniuk a már kiesést jelentő 18. helyhez képest. Bár egy fordulóval a siófokiak is kevesebbet teljesítettek, az eddig lejátszott 25 mérkőzés alatt megszerzett 7 győzelem, 5 döntetlen, 13 vereség, valamint az ezzel együtt járó 26 bajnoki egység csupán a tabella 16. helyére elég. A Siófok idei szezonját nehéz minősíteni, hiszen képesek voltak bravúrokat is végrehajtani, például a Kisvárda és a Nyíregyháza legyőzésével. Ugyanakkor egyértelműnek tűnő mérkőzéseken rendszeresen alulmaradtak. A tavaszi szezonra igyekeztek a szakmai stábot is rendbe tenni, hiszen Varga Attila vezetőedző nem volt túl szerencsés helyzetben, mert az őszi változások után kemény feladat volt egyedül irányítani a csapatot. Zombori Regő erőnléti edzőre tudott csak támaszkodni, míg Posza Zsolt foglalkozott a Siófoki Bányász SE fiataljai mellett a kapusokkal. A tavasznak sokkal nyugodtabb körülmények között vághattak neki, hiszen Vég Csongor lett a pályaedző, a helyi kötődésű László András végzi az egyéni képzéseket, az egykori remek kapus, Biró Imre pedig a kapusedző feladatait látja el. Igazolások tekintetében is ráfért a vérfrissítés a sárga-kékekre, Diósgyőrből Nemes Milán, Lénárt András a Videotontól, Balázs Zsolt Zalaegerszegről, Benke András a Vasas Kubala Akadémiától, valamint Vólent Roland Balmazújvárosból érkezett.

A tavasz első két mérkőzésén jöttek is az eredmények: ETO FC Győr – BFC Siófok 0-1, Kisvárda Master Good – BFC Siófok 0-2. Aztán újra kiestek a ritmusból, vagy valami ismét elromolhatott, hiszen zsinórban két vereség következett: BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár 1-2, Ceglédi VSE – BFC SIófok 2-0. A Kupában majdnem megtréfálták az aktuális első osztályú bajnok, Budapest Honvéd csapatát, hiszen otthon 2-2, idegenben pedig 2-1 eredményekkel búcsúztak a 9. fordulóban. A Somogy megyei egyesület egyébként nincs könnyű helyzetben ezen a hétvégén sem, hiszen a Cegléd elleni mérkőzésen piros lapot kapott Szilágyi Zoltánnak automatikusan ki kell hagynia a Békéscsaba elleni találkozót, a kölcsönben náluk szereplő Fehér Zsolt azonban ezúttal pályára léphet majd.

A szurkolók abban bízhatnak, hogy csapatuk az igen hajtós és kemény Kisvárda elleni, hazai rangadó (1-1) után kikecmergett a gödörből, és az őszi 3-1-es sikerhez hasonlóan ismét magabiztosan hozza a Siófok elleni következő mérkőzést is. Íme az őszi találkozó legjobb pillanatai:

 

 

 

A lilák a sérültek miatt továbbra sincsenek megnyugtató helyzetben, ráadásul Viczián Ádámnak összegyűlt színes cédulái miatt ki kell hagynia a balatoni túrát, a papírforma szerint így is az Előre az esélyesebb. Bár a tabella továbbra is foghíjas, hiszen két együttes (Soproni VSE és Ceglédi VSE) csak 24, tizennégyen 25, négyen pedig 26 fordulót teljesítettek, de a 27. felvonás egyik meglepetés eredménye miatt a Csaba az ötödik pozícióból várhatja a folytatást. A Nyíregyháza az MTK  2-0-s legyőzésével szerzett három bajnoki egységnek köszönhetően a szabolcsiak egy ponttal beelőzték a viharsarkiakat, a Gyirmót sikere után pedig a Győr-Moson-Sopron megyeiek jobb gólkülönbségükkel foglalhatják el a 4. helyet. A folytatásban a Szpari Sopronban, a Gyirmót pedig Kazincbarcikán lép fel, így a számítások szerint Boér Gábor együttesének csakis a három pont megszerzése lehet opció.

A Siófok elleni mérleg szerint erre minden esély megvan, hiszen vendéglátóknak tizenhat éve (2002. augusztus 17. Siófok – Békéscsaba 4-1) nem sikerült legyőznie a viharsarkiakat. Az utóbbi 22 évben nyolc lila-fehér győzelem, öt döntetlen és mindössze az előbb említett egyetlen vereség egyértelműen csabai sikert vetít elő. A legnagyobb arányú győzelem egyébként 2017. május 14-én született, amikor hazai körülmények között 3-0 arányban nyert az Előre

A mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Az 1984-es születésű sporival legutóbb 2017. október 8-án, a Gyirmót FC Győr (1-1) elleni mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 470 sárga és 24 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Iványi Istvánt és Kis Zoltánt jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait ezúttal Nazsa Tamás látja el.

A szakmai stáb tagjai és a labdarúgók is pihenőnap nélkül folytatták a munkát és már nagyszombaton, a délelőtti edzés után útra keltek. Az éjszakát Székesfehérvárott töltik, hogy vasárnap mindenki megfelelően frissen érkezzen meg Siófokra. Húsvéthétfőre sincs kimenő, hiszen délelőtt regenerációval indul a heti program. Kedden pedig már videózással és edzéssel készülünk a szerdai Magyar Kupa visszavágóra.

A Merkantil Bank Liga 27. fordulójának valamennyi mérkőzését 2018. április 1-jén vasárnap rendezik a következő párosításokban Mosonmagyaróvár–Budaörs, Kisvárda– Vác, Szeged 2011–Soroksár, Sopron–Nyíregyháza, Kazincbarcika–Gyirmót, ETO FC Győr–Budafok, ZTE–Szolnok, Csákvár–Cegléd, MTK–Dorog.

 

Boér Gábor: – Sajnos a régebbi mérkőzések statisztikái a mai labdarúgásban már nem sokat jelentenek, hiszen következő ellenfelünk teljesen átalakult a tél folyamán. Új edzőjük van, új játékosokat igazoltak és sokkal sikeresebben szerepelnek, mint a szezon elején. Ettől függetlenül a mérkőzés esélyesei mi vagyunk, de ezt nem elég papíron szerepeltetni, ki is kell vinni a pályára és be kell bizonyítani, hogy jobb csapat vagyunk. Nehéz hetünk volt, hiszen hosszú utazásból értünk haza hétfőn hajnalban, szerdán pedig játszottunk egy nagyon komoly és intenzív mérkőzést. Kevesen is vagyunk, rengeteg olyan kisebb, apró bajunk van, amelyek miatt nem tud néhány játékos velünk tartani, éppen ezért most csak tizenhetes kerettel kelünk útra. Megpróbáltuk a srácokat felfrissíteni, hiszen újra hosszabb túra előtt állunk. Nagyon bízom benne, hogy mindezek ellenére megfelelő állapotba tudunk kerülni és sikeresen tudjuk venni ezt az akadályt. A fiúk mentális állapota nem a legjobb, de ez jelen helyzetben érthető, hiszen nem túl jó szériában vagyunk. A kisebb sérülések, izomfáradságok száma sajnos ismét gyarapodott, a rásérülést pedig nem szeretnénk kockáztatni, így némileg foghíjas a keretünk. Azonban megállni nem lehet, hiszen szerdán itt az újabb megmérettetés, nagyon besűrűsödött a program. Fontos lesz, és azok a csapatok tudnak majd ebből a sorozatból jól kijönni, akik mentálisan rendben lesznek, úgyhogy most a játékosok lelkével is foglalkoznunk kell és el kell velük hitetni, hogy tudunk újra győzni.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , ,