Különleges helyre szerveznének látogatásokat a városvédők

2021. január 16. 08:18 | Varga Diána

Az I. világháborúban elesett katonák emléke előtt tiszteleg a Békéscsabai Városvédők és Városszépítők Egyesületének új kezdeményezése: az egyesület tagjai ugyanis abban a békéscsabai hősi temetőbe vezetnek majd körbe csoportokat, amely egyébként nem fogad látogatókat.

A behir.hu megkeresésére Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő egyesület elnöke elmondta, hogy a Lipták András utca végén található, 1917-ben, az országban az elsők közt létesült hősi sírkertben magyar, orosz, szerb, olasz, német és román katonák nyugszanak. A temetőt az önkormányzat a Honvédelmi Minisztérium támogatásával 2019-ben újította fel, azóta pedig a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. gondozza.

Éppen azért, mert a sírkertet felújították és más nemzetek katonái is itt nyugszanak, a város féltve őrzi a temető állapotát, így az nem látogatható. Az egyesületet többen keresték meg amiatt, hogy lerónák kegyeletüket az elesett katonák sírhelyei előtt, az érdeklődés miatt pedig a városvédők úgy döntöttek, hogy – a városgazdálkodási cég jóváhagyásával – megszervezik a látogatásokat, sőt, akár idegenvezetéseket is tartanának.

A gondozást végző társaság rábólintott a kérésre, így az egyesület zöld utat kapott, vagyis amennyiben a járványügyi szabályok lehetővé teszik, csoportos látogatásokat szerveznek. A látogatási szándékot három nappal korábban lehet jelezni a banfi.iren[kukac]bvgkft.hu e-mail címen, melynek tartalmaznia kell a csoportvezető nevét, telefonszámát, a látogatás időpontját (év, hónap, nap, óra) és a csoport létszámát.

A hősi temető látogatásának feltételei. Forrás: Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület

A hősi temető látogatásának feltételei. Forrás: Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület

 

Kérdés esetén Ugrai Gábor további felvilágosítást is ad. Az elnök megjegyezte: korábban Romániából, Oroszországból és Szlovákiából jelezték, hogy meglátogatnák a sírkertet. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy rendhagyó történelemórákat tartsanak a helyszínen.

Ugrai Gábor arra is kitért, hogy tavaly többször tettek látogatást híres csabaiak síremlékeinél – amennyiben a járványügyi szabályok ezt lehetővé teszik, szeretnék folytatni ezeket a sétákat. Az emlékhelyek rendbetételére az egyesület forrást is nyert – erről itt írtunk bővebben. Hozzátette: a következő helyszín a Vasúti evangélikus temető lesz, de szeretnének ellátogatni a II. világháborús hősi parcellához is – mellyel kapcsolatban van ígérvény arra, hogy felújítják azt.

FEL