Különdíjas lett a gyulai pálinka, a vadbodza bonbon pedig aranyérmet kapott

2018. október 16. 14:16 | Kovács Andrea

Rangos elismeréseket kapott a közelmúltban a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.  Gyümölcspárlataik Németországban közönségdíjat kaptak, a vadbodza pálinkájukkal ízesített bonbon pedig kategóriájában aranyérmes lett egy nemzetközi csokoládéversenyen.

 

 

Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusa szeptember utolsó hétvégéjén szervezte meg négy napos fesztiválját, amelynek célja a magyar kultúra népszerűsítése volt. A szervezők arra kérték az Agrárminisztériumot, hogy minél több magyar hungaricumot mutassanak be. A minisztérium a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.-t bízta meg azzal, hogy termékeivel képviselje az egyik legfontosabb gasztronómia jelképet a magyar pálinkát – tájékoztatott Fabulya Attila, a cég regionális értékesítési vezetője. Hozzátette: nemcsak nagy megtiszteltetést, de komoly felelősséget is jelentett számára a felkérés. Mint mondta, sok energiát fektetett abba, hogy megismertesse a német vendégekkel a prémium gyümölcspárlatokat, akiknek a régi rendszerből származó házipálinkáról nem volt túl jó véleményük. Ezúttal saját kertből származó, nyolcfajta gyümölcsből készült pálinkát vittek a fesztiválra, ahol a szavazáson  leadott több ezer voks alapján a Gyulai Pálinka érdemelte ki a rendezvény közönségdíját.

Szintén szeptemberben zajlott a világ legrangosabb csokoládéversenye, az International Choclate Awards 2018, melynek Kelet-európai döntőjébe kézműves csokoládé remekek érkeztek. A nemzetközi zsűri a trüffel krémmel töltött bonbonok között aranyéremmel jutalmazta a gyulai vadbodza bonbont, amelyhez a Gyulai Pálinka Manufaktúra pálinkáját használta fel a készítő.

Gyula város alpolgármestere, Kónya István elmondta: nagyon büszkék a díjakra, hiszen ez is erősíti azt a törekvésüket, amely szerint a történelmi fürdőváros csak akkor lehet igazán erős, ha a településen működő valamennyi gazdasági szereplő közös érdeket képvisel. Hozzátette: a gyulai márkák egyre népszerűbbek, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL