Krámer György: A lényegért nem kell aggódni, Isten azt már elrendezte

2017. október 29. 21:09 | Mikóczy Erika

Maga Luther Márton jelentette ki azt, hogy a zene Isten fenséges ajándéka és elűzi az ördögöt – mondta Kutyej Pál igazgató lelkész vasárnap este, az evangélikus kistemplomban tartott zenés ünnepi istentiszteleten, ahol Krámer György, országos irodaigazgató hirdetett igét, és Kutyejné Ablonczy Katalin kezdeményezésére a helyi protestáns kórusok énekeltek.

Október 31-én lesz éppen 500 éve, hogy Luther kitűzte tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára. A tételek kiszögezésének hatására a reformáció máig ható változásokat indított el Európában. A reformáció félezredes évfordulóján országszerte programok sora segítette az emlékezést. Ahogy Krámer György a kistemplomban fogalmazott, az évfordulóhoz kötődő rendezvények nem a félezer év lezárását jelentik, hanem a következő ötszáz év kezdetét. Kiemelte azt is – Luther Mártont idézve – hogy el kellene hinnünk: a lényegért nem kell aggódnunk, Isten azt már elrendezte.

Krámer György

– Ahhoz, hogy vinni tudjuk az életünket, szükségünk van erőforrásokra, ez sokunknál a család, a hit, vagy az a munka, amivel szívesen foglalkozunk. Sok energiát kell abba tenni, hogy az erőforrásaink feltöltsenek bennünket – például töltődés a zenélés, az éneklés, de gyakorlás kell ahhoz, hogy menjen. A családunknál, a munkánknál sincsen ez másként. Az ember fontos erőforrása régebbi korokban az volt, hogy üdvözülni fog, ezért szinte mindent megtett. A mai embert ez talán kevésbé érdekli, gyakrabban merül fel, hogy van-e élet a halál előtt. Boldogságra, egészségesebb, teljesebb életre törekszünk, de közben bennünk is felmerül a kérdés: vajon jól csináljuk-e, vajon érezzük-e Isten áldását az életünkön – mondta Krámer György, hangsúlyozva, hogy a lényegért nem kell aggódnunk. Adjunk hálát ezért reggelente, amikor felébredünk, és legyen benne a hála minden egyes cselekedetünkben, gondolatunkban napközben is.

Calandrella Kamarakórus

Az ünnepi istentiszteleten közreműködő kórusok énekében benne volt a megnyugvás, benne volt a hála, és benne volt a szeretet, amelynek köszönhetően most is eljutott az üzenet lélektől lélekig. Énekelt a Békéscsabai Baptista Énekkar Bálint József karnagy vezetésével, a Békéscsabai Református Gyülekezet Énekkara Hajtmann Ildikó karnaggyal, valamint a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar  és a Calandrella Kamarakórus Kutyejné Ablonczy Katalin vezényletével, orgonán Alföldi Csaba játszott. Az este felemelő pillanatai voltak, amikor a zenés istentisztelet zárásaként az összes kórus együtt énekelte: Adj békességet, Istenünk.

A templomban kiderült, hogy október 31-én, kedden a Papp László Budapest Sportarénában tartják majd a reformáció jubileumi emlékévének központi megemlékezését, ahol a Calandrella Kamarakórus és a Békéscsabai Evangélikus Vegyeskar tagjai is ott lesznek az ország több pontjáról verbuválódó kórusban.

További programok »

FEL