A fesztivál harmadik napjához érkezve kezdetét vette a 28. Csabai Kolbászfesztivál Nemzetközi kolbászgyúró versenye. A nap megnyitója után közös visszaszámlálás következett, majd egyszerre láttak munkához a csapatok: a húsdarálók felzúgtak, a fűszerek illata pedig pillanatok alatt belengte a Mokry sátrat. A baráti társaságok mellett különféle civil szervezetek és céges csapatok is részt vettek a megmérettetésen, mindannyian abban bízva, hogy saját receptjük lesz a nyerő.
A zsűri tagjai ezúttal sem hagytak semmit a véletlenre: folyamatosan figyelték a gyúrás, a fűszerezés és a töltés minden mozzanatát.
– A zsűri öt szempont alapján bírálja a kolbászokat. Nagyon fontos egy ilyen fesztiválon, hogyan őrizzük a hagyományokat és erre nagyon jó példa a Csabai Kolbászfesztivál. Azoknak a családok és azoknak az embereknek, akiknek nem a mindennapi élet része maga a disznótor és a kolbászkészítés, talán egy évben ez az egy alkalom alkalmas arra, hogy élővé tegyünk ezt a hagyományt – fejtette ki Barna Ádám Michelin-csillagos séf, a zsűri egyik tagja.

A verseny közösségépítő jellegét jól mutatta, hogy nemcsak baráti társaságok, hanem iskolák és munkahelyi csapatok is részt vettek a gyúrásban. A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanárai például különösen lelkesek voltak.
– A tanár kollégáimmal érkeztem, csütörtökön gyúrtak az általános iskolásaink, pénteken a középiskolásaink, ma pedig mi képviseljük az iskolát. Nagyon jó hangulatban, családi receptet hoztunk és igyekszünk minél jobban érezni magunkat – Egeresi Viktória.
A jókedv és a versenyszellem kéz a kézben járt a rendezvényen.
– Én most vagyok itt először, hatalmas a hangulat, egy nagyobb társasággal jöttönk olyan harmincan, nagyon készültünk, be is öltöztünk, saját recept alapján gyúrjuk a kolbászt – mondta Széphalmi Juliska, a Cef Rendészek csapat tagja, aki reméli, hogy van esélyük a győzelemre.

Akadtak olyanok is, akik már régi motorosnak számítanak a kolbászgyúrásban.
– 12 éve minden évben itt vagyunk, zseniális a rendezvény, imádunk mindent. A célunk az első helyezés és egy nagyon speciális összetételő kolbászt gyúrunk – foglalta össze Gengeliczki Attila, a Csákberényi Húsimádók csapat képviselője.
A résztvevők közül sokan a fesztivál hangulatát emelték ki legnagyobb élményként.
– A fesztivál nagyon klassz, ennél színvonalasabb programot még nem láttam, pedig sok rendezvényt megjártam már, de ez hihetetlen. Annyira klassz ez a sátor, a sok ember, a hangulat valami zseniális, nagyon meg vagyok lepődve – mondta el Nehéz Lőrinc, a Zsiványok csapat kapitánya.

A tavalyi győztesek sem hiányozhattak az idei mezőnyből.
– Nagyon szeretjük ezt a fesztivált. Ez egy olyan miliő, amiben mindenki szeret részt venni és főleg nyerni is. Nekünk ez tavaly sikerült, szóval várjuk, hogy mi jöhet még, mit tud még nekünk adni ez a rendezvény – mondta el Soltész János.
A nemzetközi kolbászgyúró verseny eredményhirdetését délután tartják, ahol kiderül, mely csapatok kolbászai nyerték el a leginkább a zsűri tetszését. A gasztronómiai programok sora vasárnap délelőtt töltöttkáposzta-főző versennyel folytatódik, így a kulináris élményekből a következő nap sem lesz hiány.