Az európai autómentes nap a környezettudatosságot hivatott erősíteni. Ezzel a programmal a szülők és a városlakók figyelmét kívánják felhívni a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód felelősségteljes megválasztására, a fenntartható, környezet- és emberbarát városi közlekedés előnyeire, valamint a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésének szükségességére.
Pribelszki Péterné az intézmény vezetője kiemelte, hogy a törekvésekkel összhangban az intézmény arra kérte a szülőket, hogy aki teheti, legalább a városon belül mellőzze az autó használatát, helyette bringázzanak vagy sétáljanak egy nagyot ezen a napon.

Az óvodában rendszeresek a biztonságos közlekedésre és a fenntartható életre nevelő, szemléletformáló programok. Sok fiatal már itt megtanulja, miért érdemes odafigyelni a környezetre. A kicsik hamar felkapták a láthatósági mellényüket, hogy közösen, más-más járműveken megkerüljék az óvodájuk tömbjét.
Az ovisokat nemcsak a nevelőik kísérték, hanem rendőri felvezetést is kaptak. Az intézmény egyik pedagógusa kiemelte, hogy a szülőket is igyekeznek arra sarkallni: ezen a napon tegyék le az autót.

– Rendőri felvezetéssel óvodánkat körbekerékpároztuk, motoroztuk, rollereztük, a legkisebbek pedig sétálva teszik meg az óvoda körüli utat. Utána pedig az udvaron folytattuk a közlekedési játékokat. Táblákat helyeztünk ki és idebent is gyakoroltuk a helyes közlekedési szabályokat, illetve edukáltuk a gyermekeket azzal kapcsolatban, hogy miért fontos ez a nap – mondta Szelesné Arany Brigitta óvodapedagógus.
A gyermekek szemmel láthatóan nagyon élvezték a programot. A körút után az udvaron sokan a kihelyezett tábláknak megfelelően versenyeztek egymással.