Kozma János: Hiányzott a plusz a játékosok teljesítményéből

2020. május 19. 10:23 | Hidvégi Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre az elmúlt szezonokhoz képest várakozáson alul teljesített a labdarúgó másodosztályban. A lila-fehérek a téli szünet előtt még a tabella 9. helyén álltak, majd a szezon folytatása után egészen a 15. helyig csúsztak vissza. Schindler Szabolcsék már nem tudtak javítani, ugyanis a koronavírus miatt véget ért a bajnokság.

A szurkolókban sok kérdés merült fel tavaly áprilisban, amikor kiderült, hogy Boér Gábor távozik a Békéscsaba 1912 Előre kispadjáról, hogy az ETO FC Győr vezetőedzője lehessen. A lila-fehérek vezetésének új mester után kellett néznie, a választás Schindler Szabolcsra esett, aki a 2018/2019-es szezonban az NB III Nyugati csoportjának megnyerésével feljuttatta az Ajkát a másodosztályba. Vele együtt asszisztense, Kincses Ádám is áttette székhelyét a Viharsarokba.

A szakmai stábnak nem volt könnyű dolga, hiszen több kulcsjátékos is távozott, akiket nem sikerült a nyáron azonnal pótolni. A csapat ennek ellenére jól kezdte a szezont, az első három meccsét megnyerte, ráadásul az egyik skalpot a Vasas ellen gyűjtötte be, majd jött a Nyíregyháza elleni idegenbeli vereség, amelyet az MTK elleni 3-3 követett. A következő hónapokban hullámzó volt a csapat teljesítménye, de a szurkolók bizakodtak, főleg a Ferencváros elleni meccset követően, ahol az Előre kiejtette az NB I bajnoki címvédőjét a Magyar Kupából.

A Békéscsaba télen megerősítette a keretét, majd látványosan fejlődött a játéka, amit a Vasas és az MTK ellen elért döntetlen jól mutatott, de a Nyíregyházát és a Vácot sem sikerült megvernie. Előbbivel 2-0-ról született egy 2-2-es döntetlen, míg a Vác ellen egy helyzetet sem sikerült értékesíteni a számos lehetőség közül, még egy büntető is kimaradt, így 0-0 lett az eredmény.

A lilák február második felében rossz sorozatba kerültek. A csabaiak kiestek a Magyar Kupából, miután az első osztályú Puskás Akadémia oda-vissza győzni tudott 3-0-ra, majd a második Budafoktól és a feltámadó Szombathelytől is vereséget szenvedtek.

Jött a koronavírus, a Magyar Labdarúgó Szövetség előbb a zárt kapus meccsek, majd a felfüggesztés és a bajnokság befejezése mellett döntött, egyedül a Magyar Kupát és az NB I-et folytatják. Az előző szezon megpróbáltatásairól a 7.Tv Kezdőkör című műsorában beszélgetett Szegedi Zsolt a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatósági elnökével, Kozma Jánossal.

 

 

– Sok téma felmerül a labdarúgó csapat háza táján, de mégis kezdjük az elején. A vírushelyzet előtt a tabellára nézve a 15. helyen láthattuk a klubot. A teljesítmény reményteljes volt. Hogyan értékelik a félbeszakadt bajnokságot?

– Nem örülünk ennek a 15. helynek, még akkor sem, ha ez nem egy teljes végeredmény. Szerettünk volna ezen változtatni, elnézést kérek a szurkolóktól, mert ennyire rosszul sok éve nem szerepeltünk már. Korábban feljutottunk, igaz ki is estünk az NB I-ből, de az nem tekinthető akkora kudarcnak, mint ez a 15. hely a másodosztályban. Nagyon sajnálom, de nem volt lehetőségünk javítani. Beszéltünk már erről a stábbal és a játékosokkal is. Három pontra voltunk a nyolcadik helytől és hat pontra a kieső helytől.

 

– Tömör volt a mezőny.

– Igen, ráadásul egy mérkőzést ki is kellett hagynunk (a Balmazújvárost kizárták – a szerk.) a felfüggesztés előtt. Ezek azonban mind olyan dolgok, amelyek nem mentesítenek minket vezetőket, sem a labdarúgókat, sem a szakmai stábot. Remélem ők is ugyanúgy érzik, mint én, hiszen ez nem volt egy jó teljesítmény. Magunkba kell nézni, és egy ilyen stábbal kicsit szégyellhetjük magunkat ezért a 15. helyért. A szakmai részébe nem szeretnék belemenni, mert ez a stáb dolga, de én úgy láttam, hogy fejben volt probléma, hiszen a kiesőjelölt Váccal 0-0-t játszottunk, görcsös félelem volt egész meccsen. Amikor 2-0-ról döntetlent játszottunk a Nyíregyházával ott is a félelem és a bénultság volt látható. Nem a játékosok tudásával van gond, hanem a motivációval, nem volt elég önbizalmuk. A jó csapatoktól például a Vasastól, az MTK-tól és a Győrtől sem kaptunk ki, mert a játékosok felszívták magukat. Hiányzott az a plusz a játékosokból, nem sikerült motiválnunk őket.

 

– Ellentmondásos volt a szezon, a jó eredmények után jöttek a rosszabbak, hullámzó volt a csapat teljesítménye. Mi volt a célkitűzés az év elején?

– Gondoltuk, hogy nem az első három hely valamelyike a reális, ezért azt mondtuk, hogy az 5. és a 10. hely közé várjuk a csapatot. Ezt el is mondtam akkoriban, ezzel elégedettek lettünk volna, hisz az is gond, hogy csak a 10. helyig jár támogatás a bajnokság végén. Természetesen a fiatalok játszatásáért járó támogatást megkapjuk. Pénztől is elestünk, és azért Békéscsabán az NB II-ben ezen a helyen szerepelni… Nem is célozhattuk volna meg a tisztes bentmaradást, mert a játékosállományunk, a körülmények, az adottságok messze előrébb predesztinálták a csapatot. Az első tízben szerettünk volna végezni, de ez nem sikerült.

 

(Fotó: Milyó Pál)

 

– Aztán jött a roló. Nem lehetett tudni, hogy folytatódik-e majd bajnokság vagy sem, itt tartsák-e a játékosokat vagy sem? A szerződések miatt sem egyszerű téma, de végül a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy nem folytatódik a másodosztály. Mik zajlanak a kulisszák mögött az Előrénél?

– A játékosokkal abban maradtunk, hogy csökkentjük a béreket, de lehetőséget adunk arra, hogy ha elérjük a célkitűzést, akkor ezt a pénzt visszaszerezhették volna. Erre azonban már nincs lehetőség. Ugyanakkor szerintem jó döntés volt a bajnokság befejezése, ugyanis a német másodosztályban is láthatjuk, hogy egyetlen csapat karanténja miként borít fel mindent. A klubok nagy része is befejezést pártolta, amelyről az MLSZ is véleményt kért. A csapatok többsége azt mondta, hogy a bajnokság folytatása kockázatos, mert ha fertőzött van, akkor karanténba megy az egész csapat és nem tudjuk mi a vége, így legalább van egy kis fogózkodó egy végeredményhez képest. A tesztek is óriási nagy terhet jelentettek volna, hiszen mi is megcsináltuk őket, de ezt folyamatosan, rendszeresen, hetente kétszer, mérkőzések után megcsinálni nagyon nehéz lett volna. Bár a bajnokságot lezárták, annak örülünk, hogy az edzésekre már lehetőség van. Mindenki elvégezte a tesztet, elkezdték a labdarúgók a felkészülést. Már tervezzük a következő csapatatot, a tervek szerint augusztusban elindulhat a bajnokság zárt kapuk mögött.

 

– Gondolom azzal, hogy véget ért a bajnokság már születtek döntések is a klubnál, akár a játékosállományt tekintve, akár a szakmai stábot illetően.

– Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a labdarúgó klubok és a játékosok is. A bajnokság befejezése és a zárt kapus meccsek jelentős kiesést jelentenek. Pénzügyileg is mindenkinek össze kell szednie magát. Azt gondolom, az első kérdés mindenhol a finanszírozás lesz. Nálunk probléma, hogy a 15. helyért nem jár támogatás, illetve, hogy az egyik tulajdonos, a város csökkentette a támogatást, hiszen a vírus elleni védekezés nagyon sok forrást emésztett fel. Mi felkészültünk erre. Szerencsére a másik tulajdonos, a Békés Drén Kft. továbbra is vállalja a csapat támogatását és a ráeső költségek finanszírozását. Az anyagi helyzetünk biztos és stabil. Ebből kell építenünk a csapatot. Bár néhány játékos szerződése lejár, olyan nagy változásokra nem lehet számítani. Ketten biztosan elmennek, de amúgy sem játszottak sokat, mert vagy sérültek voltak, vagy nem számított rájuk a stáb. A lejáró szerződésű játékosok többségét szeretnénk itt tartani, például Király Patrikot, Szalai Dánielt és Babinyecz Balázst. Drága, már kész játékosokat nem nagyon tudunk idehozni. Az elvünk továbbra is az, hogy játszanak a fiatalok. Náluk más a motiváció, mint ami a Fradi elleni meccsen is meglátszódott. Sok új érkező nem várható, mint ahogyan sok távozó sem.

 

(Fotó: Milyó Pál)

 

– Mikorra derülhet az ki, hogy ki az, aki marad és ki az, aki távozik?

– Július végéig azért van időnk. Nyilván minden játékos keresi a helyét. Mindenki szeretne jobb feltételeket, de nagyon nehéz. Nemcsak mi vagyunk abban a helyzetben, hogy a tulajdonosoknak és a támogatóknak nehezebb lett, hanem a csapatok java. Hiába akar valaki jobb helyet magának anyagilag, vagy szakmailag, most nem sok lehetőség lesz a váltásra.

 

– Schindler Szabolcs marad az együttes kispadján?

– A jelenlegi helyzetben nincs más jelöltünk az edzői posztra. Nyilvánvalóan a teljes értékelés még hátra van, ezt még meg kell beszélnünk, de a felkészülést Szabolccsal kezdte meg a csapat.

 

További programok »

FEL