Az estén ismerős zeneszerzők kevésbé ismerős műveit tűzte műsorra a Budapesti Fesztiválzenekar. Joseph Haydn későbbi szimfóniáit vagy egy-egy neveset közülük gyakrabban hallani, de akár egy teljes karrier eltelhet úgy egy zenekarban anélkül, hogy az ember találkozna például a 35-ös jegyzékszámú B-dúr szimfóniával.
– Nagyon szeretek együtt muzsikálni ezzel a társasággal, bár már 4 éve, hogy időről időre közöttük lehetek. Úgy érzem magam köztük, mintha egy nagy család tagja lennék. A magyar közönség pedig nagyon szereti a klasszikus zenét, ahogy megfigyeltem, sokan, nagy tömegben látogatják ezeket a koncerteket – mondta a fellépő szimfonikus zenekar vendégművésze, Alma Hernán Benedi spanyol csellista.
Carl Philipp Emanuel Bachot Johann Sebastian Bach legidősebb fiaként ismerjük, aki Nagy Frigyes berlini udvarában maga is komoly sikereket ért el; tanári, elméleti munkája máig jelentős. A hangversenyen viszont zeneszerzőként ismerhetjük meg, méghozzá egy gordonkaverseny segítségével. Bár nem kétséges, hogy kiválóan ismerte apja stílusát, hangja mégis egészen egyedi.
– A célunk a rendhagyó repertoár összeállításával az volt, hogy különlegességeket csempészünk bele a zenekedvelők mindennapjaiba és szélesebb spektrumban ismertessük azt a zeneirodalmi tartalmat, amit a zenekar játszik – nyilatkozta hírportálunknak Pilz János koncertmester.
A műsort Janáček vonóskari szvitje, az Idyll zárta. Bár Janáčeket hagyományosan a 20. századi zene előfutárának tartjuk, ez a 24 éves korában, 1878-ban keletkezett mű még korábbra tekint vissza. A hét tétel szinte mindegyikében volt nyíltabb vagy rejtettebb utalás Dvořák zenéjére, hiszen a kor cseh zenei életében ő volt az elsőszámú mintaadó. A koncert egészéről elmondható, hogy a csabai közönség meleg fogadtatásban részesítette a művészeket és nagy műértésről téve tanúságot, lelkes tapssal köszönt meg egy-egy darabot.
Galéria
