Közel hatszáz diák a szakmai tanulmányi versenyek elődöntőjén

2019. január 9. 06:38 | Kovács Andrea

Megkezdődtek az országos szakmai tanulmányi versenyek területi elődöntői, melyeket a kereskedelmi és iparkamara szervez. Békés megyében, 36 szakmában közel 600 középiskolás diák méri össze tudását.

 

 

A BSZC Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a kezdetektől fogva minden évben több mesterségben is indít tanulókat a szakmai tanulmányi versenyeken. Az ácsok közül az idén 9 tanuló vesz részt az megmérettetésen. Felkészítő tanáruk Pocsai László tanár elmondta: a verseny egyrészt fontos a tanulók miatt is, hiszen hozzásegíti őket, ahhoz, hogy minél jobb szakemberekké válhassanak. Másrészt pedig az oktatóknak és az iskolának egy mérce arra vonatkozóan, hogy milyen szintű szakmai képzés folyik az intézményben.

 

Fotó: Kugyelka Attila

 

Összesen 53 szakmában rendeznek az országban területi elődöntőket. Ebből Békés megyében 36 szakma képviselteti magát rekordszámú tanulóval.  Az írásbeli megmérettetésen január 7-étől január 24-ig 595-en vesznek részt - tájékoztatott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője. Mészárosné Szabó Anna hozzátette: a verseny célkitűzése a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák vonzerejének növelése a szakmatanulás népszerűsítése révén.

A szakmai tanulmányi versenyek döntője március 12-14-e között a Hungexpon, a Szakma Sztár Fesztiválon lesz. Aki a versenyen 60 százalékos eredményt elér, az vizsga nélkül kapja meg a szakmai bizonyítványát.

 

 

További programok »

Oktatás

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL