Közbeszerzés: Április 15-től kötelező az elektronikus ügyintézés

2018. március 9. 19:06 | Szendi Rita

Egyszerűbbé és érthetőbbé válnak a közbeszerzési folyamatok az elektronikus ügyintézéssel. Ezt a célt szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet a Békés Megyei Kormányhivatal és a Közbeszerzési Hatóság kötött meg csütörtökön.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Közbeszerzési Hatóság és a Miniszterelnökség közösen szervezte meg a konferenciát, ahol megszületett a közös szándéknyilatkozat.

– Tulajdonképpen ez egy olyan együttműködési megállapodás, amelyben azt vállalják a felek, hogy a közbeszerzések jogszerű magatartását terjesztik el. Ez jelent képzést, szakértelmet és példamutató jogalkalmazást is – fogalmazott a Közbeszerzési Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs.

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke elmondta: a konferencia legfőbb célja, hogy a Békés megyei ajánlattevőket felkészítse az új rendszer helyes alkalmazására.

– 2018. április 15-től Magyarországon bevezetik az elektronikus közbeszerzést. Papír alapon nem lehet kommunikálni a közbeszerzés terén. Ez egy nagy változás lesz, hiszen az elmúlt 25-30 év versenytárgyalásainak közbeszerzési hagyományai alapján megszokták az ajánlattevő vállalkozók, hogy papíralapon kommunikálunk – mondta el a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, Bődi János.

A szakemberek azt várják, hogy ezen a rendszeren keresztül lehet majd ajánlatokat benyújtani, tájékoztatást kérni és hiánypótlást beadni.

– Ez az átállás egy időigényes folyamat, de azt hiszem, hogy mégiscsak megéri a fáradtságot, amit az elmúlt időszakban tettünk ennek érdekében. Gyorsabb, költséghatékonyabb lesz és az adminisztráció csökkenése mellett átláthatóbbá is teszi ezt az eljárást – fejtette ki a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Dr. Takács Árpád kihangsúlyozta: fontos arról is beszélni, hogy egy uniós irányelvet ültetnek át a hazai jogrendbe.

 

További programok »

Itthon

A nemzetiségekkel végzett közös munka meghozta gyümölcsét

A kormány és a nemzetiségek által az elmúlt évtizedben közösen végzett munka meghozta gyümölcsét az oktatásban, a nevelésben, a kultúrában, az önkormányzati és a támogatási rendszerben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nemzetiségekért díjak átadásán.
16:36
FEL