Kiemelkedő színészi és színházelméleti tevékenysége elismeréseként Kovács Edit Jászai Mari-díjban részesült március 13-én. A Békéscsabai Jókai Színház színművészével a díjról, munkásságáról Szabó Rita műsorvezető beszélgetett a 7.Tv Aktuális című magazinjában.
– Hogyan tudta meg és miként fogadta az elismerést?
– Tudtam, hogy felterjesztettek az elismerésre sok tehetséges kollégával együtt, de ilyenkor egyáltalán nem biztos, hogy az ember automatikusan megkapja a díjat – engem is többször felterjesztettek már rá. Le is mondtam arról, hogy ebben az évben megkapom az elismerést. Rutinos vesztő vagyok, úgyhogy ez nem okozott nagy lelki problémát. Egy hétfő délután gyanútlanul megnyitottam a levelesládámat az interneten és láttam, hogy kaptam egy "EMMI díjátadó" című levelet. Azt gondoltam, hogy versmondásra hívnak, hiszen közeledett a március 15-i ünnepség. Megnyitottam az e-mailt, ami úgy szólt: "Tisztelt díjazott". Arra gondoltam, hogy biztos összekevertek valakivel. Ahogy tovább olvastam, akkor tudatosodott bennem, hogy ez az a bizonyos EMMI (az Emberi Erőforrások Minisztériuma – a szerk.) nem más, úgyhogy nagyon boldog lettem.
– Ki és hogyan terjeszthet fel színművészt a Jászai Mari-díjra? Ez a kitüntetés hol áll a szakmai elismerések sorában?
– A színházak, illetve azok a művészeti csoportosulások, amelyek az országban működnek: ezek vezetői egy megfontolás alapján terjesztik föl azokat a kollegáikat, akiket érdemesnek tartanak a díjra. Úgy tudom, hogy különböző szakmai csoportok szűrik ezeket a felterjesztéseket. A Jászai Mari-díj állami középdíjnak számít, ami természetesen rangos elismerés, de efölött áll például az Érdemes Művész, a Kiváló Művész és a Kossuth-díj elismerés.
– Mindig is a színészettel szeretett volna foglalkozni? Hogy vezetett az útja idáig?
– Igen, gyerekkoromtól azt éreztem. A legelső Jókai színházban látott előadás után úgy éreztem, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék. Annyira elvarázsolt a függöny mögötti világ, hogy úgy gondoltam, nekem ehhez közöm van – onnantól kezdve egy irányba mutattak az érzéseim. Nagyon szerettem versekkel foglalkozni, novellákat, regényeket olvasni, de csak 8. osztályos koromban kezdtem el venni a bátorságot ahhoz, hogy másoknak is szavaljak. Voltak kitérők: egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Utólag ezt nem bánom, hiszen a színész az életből táplálkozik, azokból az érzésekből, gondolatokból, eseményekből, amelyeket átél.
– Volt példaképe, akire felnézett?
– Nagyon sok olyan színészkollega van, akit habár személyesen nem ismerek, de egy-egy alakítása tanulságos volt számomra, sokat kaptam tőle A Jókai Színházban is sokan segítettek, például Jancsik Ferenc, Felkai Eszter vagy Gálffi László. Magam is próbálom a körülöttem lévő fiatalokat ugyanezzel a szeretettel, elfogadással, segítőkészséggel fogadni, hiszen pontosan tudom, hogy milyen nehéz kezdőnek lenni.
– Milyen meghatározó emlékei vannak az eddigi pályafutásáról?
– Az ember minden szereppel megpróbál valamit adni a közönségnek, ez a titok. Soha nem éreztem úgy, hogy én vagyok fontos abban a szerepben, hanem az a gondolat, érzés, amit abban a szerepben meg kell fogalmaznom. Mindig arra törekedtem, hogy ezt úgy mutassam meg a közönségnek, hogy bennük is ébredjen valamiféle emóció és érezzék azt, hogy itt van valami, amin érdemes gondolkodni. Minden ilyen szerepem kedves volt és úgy éreztem, hogy nekem is adott valamit szakmailag. Vannak jelentős alakításaim, az utóbbi években például a Szellemúrnő, a Pillantás a hídról vagy a Leszállás Párizsban című darabokban.
– Műfaj tekintetében mi áll önhöz közel?
– Sokáig úgy gondoltam, hogy a dráma az én műfajom, de kezdem úgy érezni, inkább az a fontos, hogy megtaláljam azt a kötődési pontot vagy reflexiót, amellyel a közönséget meg lehet szólítani. Ez fontosabb, mint a műfaji határ.
– Mit gondol, mi a jó színész ismérve?
– Szemlélődőnek kell lenni. A művészet inkább afelé törekszik, hogy problémákat, érzéseket mutasson, de a színésznek nem arra kell törekednie, hogy megoldásokat kínáljon, hanem arra, hogy elgondolkodtasson.
– Mi az, amit a legjobban szeret a szakmájában?
– Felfedezni minden szerepben akár pozitív, akár negatív oldalakat. A Pszicho-ban nem pozitív anyát játszom, de pont a negatív tulajdonságai miatt világít rá erősen arra, amire törekednie kell egy anyának: hogy soha ne éljen vissza a gyermek kiszolgáltatottságával.
– A jövőt illetően milyen tervei vannak?
– Nagyon örülök annak, hogy lehetőséget kaptam a Jókai Színházban a Mindentudás Színházi Egyetemének elindítására, amely jövőre is folytatódik. A második kötet kiadása is fontos lesz, ez annak is függvénye, hogy a tanulmányok milyen ütemben érkeznek be.
