Egy Hamlet, ami más, mint a többi – Zenei diverzitás a csabai színpadon

2025. február 4. 16:07 | Bere Mátyás

Formabontó módon állítják színpadra Shakespeare Hamletjét a Békéscsabai Jókai Színházban. A Hamletrock modern köntösben dolgozza fel a klasszikus családi drámát. A Shakespeare műve alapján készülő művet Seregi Zoltán rendezésében pénteken mutatják be, a zenét Szűts István szerezte.

A háttérben vetített tengerrel is érzékeltetik majd Hamlet dán királyfi történetének drámaiságát a készülő darabban. A díszlet Igaz-Juhász Katalin tervei alapján készült. A színpadot három részre tagolták, a jelmezek korhűek, minden más azonban meglepetésként hat majd a nézőre az ígéretek szerint.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A címszerepben Juhász Bence színművészt láthatja majd a közönség, aki kiemelte, hogy Hamlettel foglalkozni minden esetben nagy kihívás, felelősség és lehetőség.

– Az, hogy nekem ez ilyen fiatalon megadatott, az nagy szerencse, és azt gondolom, hogy ezt a kihívást el kellett fogadni. Bízom benne, hogy sikerül megfelelnem az elvárásoknak és az elvárásaimnak – mondta hálásan a színművész.

 

 

Hamlet édesanyját, Gertrúdot Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész alakítja majd.

– Van egy új házasság, ami miatt az előzőből született gyermek nem igazán érzi jól magát ebben a háromszögben, és aki mindeközben olyasmit tud meg az apja halálával kapcsolatban, amely nagyon megváltoztatja ennek a három embernek a viszonyát – vázolta a darab alapvetését Kovács Edit.

A Hamletrockban több mint 20 dal hangzik el a darab karaktereihez igazítva, a diszkótól a rockon át a táncdalokig.

– Sok vidám dal is van a darabban, mert a sírásók például abszolút jó kedélyűek. Kicsit eklektikus lett a mű, de ezt nagyon élvezem, mert mindegyik dalnak van jellege, így a zene a szöveget még inkább kiszolgálja  – fejtette ki a zeneszerző Szűts István.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Az előadás nemcsak a zene miatt formabontó, Shakespeare eredeti történetét is megváltoztatták. Claudius a békéscsabai darabban zsarnok helyett dorbézoló, Hamlet apjának szellemét pedig egy színészt játszó színész alakítja, méghozzá Horatio kérésére.

– Belekerült egy plusz jelenet, amit Zalán Tibor olyan zseniálisan írt meg, hogy szerintem az, aki nem tudja, hogy ez a jelenet nincs benne az eredetiben, az nem is veszi észre, hiszen nyelvileg tökéletesen passzol a darabhoz és a dalszövegek is inkább versek – fogalmazott Seregi Zoltán rendező.

A darabot február 7-én láthatja majd először a közönség a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán.

 

Galéria

További programok »

FEL