Kötelező továbbképzésen vettek részt a Békés vármegyei hivatásos vadászok

2024. október 2. 14:05 | Gulyás Gergő

Az Országos Magyar Vadászkamara szervezésében minden évben egyszer kötelező továbbképzésen kell részt venniük a vármegyei területi szervezetek hivatásos vadászainak. Az ilyen továbbképzések fő célja, hogy bővítsék a hivatásos vadászok ismereteit. A Békés vármegyei Területi Szervezet szerda délelőtt a Gál Ferenc Egyetem nagy előadótermében tartotta meg a képzést.

– Minden évben a központban egy meghatározott tematika szerepel, erről szól maga a továbbképzés. Idén a vad által okozott mezőgazdasági kár került a fókuszba, amely nemcsak az idei évben okoz gondot, hanem a korábbi időszakokban is felütötte a fejét. Az eseményen résztvevő elismert szakemberek is ebben a témakörben tartották az előadásaikat – tudtuk meg Hrabovszki Jánostól, az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének elnökétől.

Hrabovszki János hozzátette, hogy jelenleg 3000 vadász van Békésben, ebből mintegy 150 a hivatásos vadászok létszáma. A vármegyében 85 vadásztársaság folytat vadgazdálkodást, ezek a szervezetek foglalkoztatják a hivatásos vadászokat. Az elmúlt időszakban jelentős probléma volt az, hogy a vadásztársaságok megpróbálták kikerülni a törvény által előírt, a hivatásos vadászok létszámára vonatkozó rendeletet, hiszen 4000 hektáronként kötelező legalább egy hivatásos vadászt alkalmazni. A kormányhivatal az elmúlt egy évben ebben az ügyben felszólításokat küldött ki a vadásztársaságoknak arról, hogy orvosolják ezt a problémát.

 

Kötelező továbbképzésen vettek részt a békés vármegyei hivatásos vadászok (Fotó:behir.hu/Gulyás Gergő)

 

Az eseményen a felszólaló elismert szakemberek elsősorban a legújabb vadgazdálkodási módszerekről és eredményekről tartottak előadásokat. Többek között bemutattak egy új csapdajelző rendszert, valamint a vadászok a vadkár jogi hátterével is részletesebben megismerkedhettek.

– Ezeken a kötelező továbbképzéseken a napi aktualitásokról kapnak felvilágosítást a hivatásos vadászok, valamint azokról a központi témákról, amelyek a legnagyobb konfliktus-forrást hordozzák a vadászok és a mezőgazdászok között, ilyen például a mezei nyúl károkozásának kérdésköre a vármegyében – ismertette Gál Péter, az Országos Magyar Vadászkamara Békés vármegyei Területi Szervezetének hivatásos vadász alelnöke.

A vadászterületek nagyságához képest Békésben 162 hivatásos vadásznak kellene napi állományban lennie. Ehhez képest jelenleg közel 140-en dolgoznak ebben a szakmában. Hogy miért csak ennyien, arról Gál Péter azt mondta: a munkavállalók évről évre cserélődnek, a távozás okai közt jellemzően a nem túl magas fizetés szerepel.

 

Kötelező továbbképzésen vettek részt a békés vármegyei hivatásos vadászok (Fotó:behir.hu/Gulyás Gergő)

 

A rendezvényen elhangzott: a vadászati hatóság folyamatosan próbálja feltölteni a megüresedett helyeket, hogy a megyei területi szervezetek a jogszabályi előírásoknak megfelelően működjenek.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL