Kosárlabda: A Tiszakécske VSE csapata ellen játszott a Békéscsaba

2022. november 12. 20:08 | Szabó Judit

A csabai együttes 109:71 arányban győzte le a Tiszakécske VSE csapatát a szombati mérkőzésén.

A csabai csapat az első percektől kezdve uralta a mérkőzést, lehetőséget kaptak a fiatalabb játékosok is, hogy pályára lépjenek. A Bács-Kiskun megyei rivális próbálta tartani a lépést ellenfelével, de a félidőben már 60-37-es hátrányban volt és a folytatásban sem sikerült szorosabbá tenni a mérkőzést. A Tiszakécske VSE csapatkapitány-helyettese úgy nyilatkozott, hogy a gárda annak ellenére, hogy hét játékossal érkezett Békéscsabára, mégis helyt tudott állni. 

 – A békéscsabai csapatnak szeretnék gratulálni, rendkívül jó összeállításban küzdhetnek a bajnokságban. Szerintem megállnák a helyüket az NB I/B-ben is. Nehéz összecsapás volt, sok sérültünk és betegünk van, ezért is tudtunk csak heten kiállni. A hamadik negyedre tudtuk magunkat igazán összeszedni, ekkor sikerült egy kicsit megnehezíteni ellenfelünk dolgát – fogalmazott Gál Martin.

A Békéscsaba a nagyszünet után, a harmadik negyedben sem lassított, de a Tiszakécske csak két ponttal veszítette el ezt a tíz percet. Az összecsapáson minden hazai játékos pályára léphetett, ráadásul mindenki pontot is szerzett. Lackó Róbert vezetőedző kiemelte, hogy játékosai a szombati összecsapáson támadásban óriási fölényben játszottak. 
 
– Próbáltunk minél agresszívebben védekezni, az ellenfelet nyomás alatt tartani, ezt gyakoroltuk, úgy érzem, hogy sikerült is. Gratulálok a Tiszakécske csapatának, hiszen hét emberrel érkeztek, de így is kemény összecsapás volt – fejtette ki a vezetőedző.
 
A Békéscsaba legközelebb az NB I/B-s Nagykőrös gárdájával csap össze a Hepp Kupa 3. fordulójában november 23-án, hazai pályán. 

További programok »

FEL