Kosárlabda: Sima csabai győzelem Gyulán

2020. február 9. 16:41 | behir.hu

A Békéscsabai KK 100-74-re nyert a sereghajtó Gyula otthonában az NB II Keleti csoportjának

Gyulai Color KE-Békéscsabai KK 74-100 (18-28, 12-28, 23-22, 21-22)

BKK: Sztriha 12\6, Kovács 14\9, Nagy 10, Botos 11\3, Gurda 22. Csere: Farkas-, Salamon 19\9, Bencsik 6, Subasicz 6.

A csabai együttes számított a mérkőzés esélyesének, hiszen a 2. helyért harcol a Keleti csoportban, míg a gyulaiak az utolsó, 9. pozícióból várták a találkozót. Ennek megfelelően jól is kezdtek a vendégek, már az első negyed után tíz ponttal vezettek, a félidőben pedig már 56-30 állt az eredményjelzőn.

A Gyula ugyan megnyerte egy ponttal a harmadik negyedet, de a csabai siker nem forgott veszélyben, a meccs végére visszaállt a félidei különbség. A Békéscsaba tizedik győzelmét aratta a bajnokságban és jelenleg a 3. helyen áll. A következő ellenfél a Békés U23-as csapata lesz február 23-án a Lencsési Általános Iskolában.

Jancsika Árpád: Erősen tartalékosan készültünk a Gyula elleni derbire, ezért kicsit tartottam a mérkőzéstől. Szerencsére a srácok hamar megnyugtattak, így az első félidőben magabiztos előnyt alakítottunk ki. A támadás remekül működött, uraltuk a festéket, sok kosarat szereztünk második szándékból. Kipróbáltunk egy-két új dolgot védekezésben, amin még sokat kell dolgozzunk, de összességében megérdemeltük a győzelmet. Köszönjük szépen, hogy a késői időpont ellenére sokan elkísérték a csapatot a idegenbe is!

 

További programok »

FEL