Kosárlabda: debreceni rangadóval kezd a Békéscsabai KK

2020. október 9. 15:44 | Papp Ádám Sándor

Rangadóval kezdi meg a 2020/2021-es bajnoki idényt a Békéscsabai Kosárlabda Klub vasárnap. A csabai kosarasok a tavalyi szezon bajnokesélyesének számító DEAC otthonában lépnek pályára az NB II 1. fordulójában.

Nem akármilyen célokkal vág neki az új idénynek a Békéscsabai KK felnőtt csapata, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan, az NB I/B Piros csoportjába való feljutást célozta meg a vezetőség. A csapat a felkészülés alapján jó előjelekkel várhatja a rajtot, hiszen több barátságos mérkőzésen is bizonyították, hogy magasabb szintű ellenféllel szemben is képesek megállni a helyüket.

– Azt mondhatom, hogy jól sikerült a felkészülésünk. Ezt az eredmények tükrözik. Magasabb osztályú csapatok ellen is játszottunk, szoros találkozókat vívtunk, és sikerült győznünk is NB I/B-s csapat ellen. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk – árulta el a behir.hu kérdésére a csapat egyik játékosa, Kovács József.

A játékos hozzátette, hogy az elmúlt hetekben összekovácsolódott a gárda és megvan a megfelelő csapatkohézió. Jancsika Árpád vezetőedző a vasárnapi rangadóval kapcsolatban elmondta, hogy az idei bajnokságban a Debrecen lesz a legnagyobb ellenfelük, amely együttes bajnokesélyesként vág neki az új idénynek.

– Nagyon fontos a DEAC ellen az, hogy jól összerakjuk a védekezésünket. Szerencsére 12 fős kerettel tudunk elmenni Debrecenbe, de sajnos van egy-két sérültünk még. Az ellenfelünk 100-110 pontot minden ellenfelének képes dobni. Úgy gondolom, hogyha 90 pont körül tudjuk őket tartani, akkor meg tudjuk őket csípni – emelte ki a szakvezető.

A vezetőedző bízik abban, hogy a csapat legújabb szerzeménye, Vágvölgyi Ádám a vasárnapi rangadón bemutatkozhat régi-új együttesében. A DEAC - Békéscsabai KK NB II-es mérkőzés vasárnap 16 órától kezdődik Debrecenben.

További programok »

FEL