Megkezdték a felkészülést a csabai kosarasok – galériával

2021. augusztus 11. 13:00 | Papp Ádám Sándor

Hétfőn kezdte meg felkészülését a 2021/22-es idényre az NB II Keleti Csopotjában induló Békéscsabai Kosárlabda Klub. A viharsarki együttes az alapozás első pár hetében az erőnlét és az állóképesség fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.

A Békéscsabai Kosárlabda Klub a mögöttünk lévő idényben az NB II Keleti Csopotjában szerepelt, a csapat kifejezett célja az volt, hogy bejussanak a keresztjátékba és osztályozó mérkőzésen vívják ki a feljutást az NB I/B Zöld csoportjába. A csabaiak célját a Dunaharaszti MTK akadályozta meg a keresztjátékban. A piros-fehérek idén is hasonló célokkal vágnak neki a 2021/22-es idénynek.

– Viszonylag hosszú volt a 2020/21-es szezon, miután június közepéig tartott. 2-3 hetes rövid pihenőt követően ugyan kosárlabdázással nem foglalkoztam, de konditermi edzéssel hangolódtam az alapozásra. A célunk ugyan az, mint tavaly volt, próbálunk minél előrébb végezni a tabellán, illetve feljutni az NB I/B Zöld csoportjába. Remélhetőleg idén tovább jutunk mint tavaly és négyesdöntőben szerepelhetünk, de a legnagyobb siker a feljutás lenne. Ehhez a védekezésünknek jobban össze kell állnia, mint tavaly. A csapategység az előző szezonban nagyon jó volt, bízom benne, hogy idén is hasonlóan jó lesz – mondta Kovács József, a Békéscsabai KK játékosa.

A Békéscsabai KK vezetőedzője ismertette, hogy az együttes, mint minden évben augusztus elején kezdte a felkészülést. Az első hetekben az erőnlét javítása van a főszerepben, utána következnek a technikai és taktikai elemek gyakorlásai.

– Az alapozás három hetében főleg a futásra és az erőnléti állapot javítására helyezzük a hangsúlyt. A második és harmadik héten már egyre több labda fog előkerülni. Átnézzük a tavalyi dolgokat, amelyeken javítani kell és a taktikákat is átbeszéljük. A harmadik hét első felében egy tornán is részt veszünk, utána következnek sorban a felkészülési mérkőzések – emelte ki Jancsika Árpád.

A szakvezető hozzátette, hogy részben átalakult a játékoskeret is az előző évhez képest. A center poszton bevethető Gruda Gergely gyermeke születése miatt abbahagyja a játékot, Lippai Gábor pedig a Békéscsabai KK második számú csapatában szerepel majd. Vágvölgyi Ádám sem lesz a keret tagja, hiszen másik városban dolgozik, így nem tud a csapat rendelkezésére állni. Jancsika Árpád arról is beszélt, hogy Gura Norbert jelenleg rehabilitációját végzi, a játékos várhatóan novemberben lesz bevethető. Nem csak távozók, hanem érkezők is vannak a csabai klubnál. Visszatér nevelőklubjához Perák Denisz, aki az NB I/B-ben játszott 5-6 évet Pápán és Hódmezővásárhelyen. A másik érkező - a békéscsabai polgármester névrokona - Szarvas Péter, aki a DEAC Campusfesztiválban játszott az előző idényben. Jancsika Árpád vezetőedző továbbá hozzátette, hogy még egy center igazolása szükséges számukra a bajnoki rajt előtt.

Galéria

További programok »

FEL