Kosárlabda – Balog Vilmos: Nehéznek ígérkezik a bajnokság

A másodosztályú békési kosárcsapat edzőjével, Balog Vilmossal beszélgetett a csapatnál történt változásokról és az idei tervekről a 7. Tv Kezdőkör című műsorában Szegedi Zsolt műsorvezető még a bajnokság kezdete előtt.

 

– Hogyan sikerült a felkészülés?

 

Augusztusban, az első időszakban napi két edzéssel kezdtünk, utána volt egy edzőtáborunk is, majd felkészülési mérkőzéseket játszottunk. Nem vagyok teljesen megelégedve az elvégzett munkával, illetőleg a helyzetünkkel, úgy érzem, hogy egy kicsit előrébb is tarthatnánk. Ennek ellenére bizakodóan várjuk mérkőzéseket.

 

– Nagyon sok változás volt itt a csapatnál, hiszen ha jól tudom, helyszínt is változtattok, a hazai mérkőzések más helyszínen lesznek. Egyéb változások is vannak a játékosállományban, illetve a lebonyolítási rendszerben is. Haladjunk szépen sorban.

 

Kezdjük talán a lebonyolítási rendszerrel, mert ez az, ami az egész életünket átrajzolja kicsit az előző három szezonhoz képest. Eddig volt egy keleti és egy nyugati csoport 12-12 csapattal, és utána következett az alapszakasz utáni rájátszás. Ez az idei évtől úgy változott meg, hogy a tavalyi bajnokságban az első 14 csapatot kiemelték. Ők kerültek az úgynevezett piros csoportba, itt egy nagyon erős bajnokságot tervez a szövetség, amire jó esély is van. A második 12 csapat pedig a zöld csoportba került, az alsóházba. Őket kiegészítették még U23-as fiatal csapatokkal, így ott is 14 versenyző csapat lesz. Nagyon nehéz szezonunk lesz! Ennek megfelelően próbáltuk a körülményeket úgy alakítani, hogy helytálljon a csapatunk, és megfeleljen az új kihívásoknak. Egyik lépés az volt, hogy Békésről, a városi sportcsarnokból áttettük a székhelyünket Békéscsabára, az Evangélikus Gimnázium új, gyönyörű szép modern csarnokába. Most már az edzéseink is heti három alkalommal Békéscsabán zajlanak, és a hazai mérkőzésünket szintén itt játsszuk. A harmadik tényező pedig a csapat maga. Tavaly év végén elköszöntünk két játékosunktól. Egyik Csorba Szabolcs, aki befejezte az aktív játékot, a másik Zsíros Gábor, aki pedig visszaigazolt Mezőberénybe. Nyáron kiderült, hogy egy fiatal játékosunkat, Molnár Ákost fölvették Budapestre egyetemre, így ő a tanulmányai miatt nem tudott tovább nálunk játszani, Demkó Józsi pedig, akit Gyuláról igazoltunk, tavaly úgy döntött, hogy nem nálunk folytatja a játékot. Még egy távozónk volt, Kovács Barnabás, ő pedig Bajára igazolt. Tehát ezeket a játékosokat kellett pótolnunk, és egy olyan csapatot építeni, akik az új kihívásnak megfelelnek. Így jött Szolnokról Hajdú Márton a centerposztra. Ő az Olaj csapatában szerepelt tavaly. Fiatal, tehetséges, magas ember, sokat várunk az ő játékától. Mezőnyposztra Papp Bendegúzt igazoltuk Tiszaújvárosról. Ő is sokfelé járt, világotlátott fiatalember. Ő játszott Amerikában is, középiskolai bajnokságban egy évet, ott bajnoki címet szerzett. Irányítóposzton, illetve bedobó poszton számíthatunk rá, sokat várok az ő játékától is. Egy régi játékosunk visszatért, Farkas Gergő, ő az Óbudai Kaszásoknál játszott tavaly, és visszatért hozzánk. Az ő visszatérésének több szempontból is örülünk, mert ő a kezdetektől, tehát nagyon hosszú ideje Békésen játszik. Gyomaendrődi játékosról van szó, megyei kötődése van, és rengeteget segít az erőnléti munkában, mert ilyen irányú szakképzettsége van. Emellett kitűnő hárompontos dobó, tehát hasznosan segíthet rajtunk. Van egy olyan szabály is, hogy a pályán kell lennie mindig egy fiatal játékosnak. Ezt általában saját erőből oldottuk meg eddig megyei játékosokkal. Most Szombathelyről hoztunk egy fiatalt a távozó Molnár Ákos helyére, Zrínyi Viktor, a Falcoban kezdte, tehát igen jó iskolából érkezik, majd Oroszlányban játszott, ő is megfordult tavaly a Kaszásoknál egy rövid időre, és onnan igazolt hozzánk. Korábban utánpótlás válogatott is volt. Hármas-négyes poszton számítunk a játékára. Emellett még egy fiatal játékossal tervezzük megerősíteni a keretet.

 

 

– Az hogy most Békéscsabán vannak a mérkőzések, az egyrészről lehet negatív. Nem tudom, a békésiek mennyire örülnek ennek, de azt gondolom ez nem nagy távolság. Akik szeretik a kosárlabdát, át fognak jönni. Viszont a másik részről pozitív, mert plusz nézőket valószínűleg be lehet vonzani ide a békéscsabaiak közül. Az az igazság, hogy tulajdonképpen a ti csapatotok Békés megyében a legmagasabb szintű kosárlabda együttes. Mi kell ehhez, hogy ilyen szinten tudjatok működni? Mit lehet erről tudni itt a másodosztályban?

 

Nagyon nehéz a működés, nehéz összerakni ezeket a dolgokat, mert nem vagyunk profi csapat. Nincs olyan szakmai stáb, aki azt a háttérmunkát elvégzi, ami a mindennapokhoz szükséges. Így ehhez kell egy olyan elnök, aki mindazt fontosnak tartja, hogy a csapat itt szerepeljen, és ilyen szinten szerepeljen. Vagyunk néhányan mögötte, akik nemcsak a szakmai munkában, hanem az adminisztrációban és minden másban is segítünk. Így áll össze a keretünk, a stábunk. Nem könnyű ez, főleg az indulásnál rengeteg határidőnek kell megfelelnünk, rengeteg papírmunkát kell beküldeni a szövetségbe, átigazolásokat, igazolásokat. Ilyenkor ez sok időt igényel. Ettől függetlenül, mivel magunk értük el ezt az eredményt, szívügyünknek tekintjük a kosárlabdát, így csináljuk, amíg bírjuk, és mindig örülünk, hogyha kapunk valamilyen segítséget. Békésen meglepődtek, hogy mostantól Békéscsabán játszunk. Nagyon sokan elcsodálkoztak rajta, és nem örülnek neki, azt hiszem. Ettől függetlenül valóban azt mondták azok a nézők, akik rendszeresen kijártak odahaza, hogy átjönnek ide is, számíthatunk rájuk. Eddig is jöttek Békéscsabáról, Mezőberényből, Gyuláról is szurkolók, talán a megyeszékhelyen még többen kilátogatnak majd a meccsekre.

 

– Említetted, hogy nehéz bajnokságra számítasz. Lehet-e előre kitűzni célokat, vagy ez túl korai lenne?

 

Alapelvárást megfogalmazott a vezetőség: a kilencedik-tízedik hely a minimális elvárás. Ez azt jelenti, hogy elkerüljük a kieső pozíciót, és igazából azt is jelenti, hogy a felsőházi rájátszást is kihagynánk. Mi azért az első nyolcban szeretnénk végezni, még ha nyolcadik hely, akkor is. Ez a tervünk.

Megosztás:

Címke: , ,