Kormos Mihály: Erős stáb és csapat alakult ki Békéscsabán

2018. augusztus 25. 14:27 | Papp Ádám Sándor

Ismét a BRSE régi-új edzője, Kormos Mihály ülhet a csapat kispadján a 2018/19-es szezonban. A szakembert a stáb összetételéről, az elmúlt időszak tapasztalatairól és a következő hetek programjáról kérdeztük.

 

– Miért döntött úgy, hogy egy teljes szezonra ismét elvállalja a vezetőedzői posztot?

– Egy nagyon jó csapat van kialakulóban. Korábban, amikor irányítottam a gárdát és két bajnoki címet nyertük, akkor nem igazán volt lehetőség nemzetközi mérkőzésekre. Egyszer tudtunk indulni a Challenge Kupában, akkor egyből egy erős külföldi csapatot kaptunk ellenfélként. Abban az évben pont nem működött a MEVZA, tehát még nem is voltak nemzetközi mérkőzések. Szerettem volna kipróbálni magam ezen a porondon is, és idén megadatott a lehetőség: a Bajnokok Ligájában való indulásért küzdünk. Selejtezőket kell játszanunk, reméljük, hogy onnan továbbjutunk, de ha nem, akkor a CEV Kupában szeretnénk minél tovább menetelni.

 

– Hogyan áll össze a szakmai stáb és milyen a közös munka?

– Nagyon jó stáb alakult itt ki Békéscsabán az utóbbi időben. Segítségemre van egy feltörekvő, fiatal másodedző, Leiszt Máté, akivel jól tudunk együttműködni. Tavaly amíg Alberto Salomoni a válogatottat menedzselte, addig én töltöttem be az ő pozícióját; jó összhang volt köztem és Máté között. Örülök, hogy itt maradt Békéscsabán, hiszen a nyár folyamán volt megkeresése NB I-es csapattól is, de ő látja, hogy itt van lehetősége a fejlődésre, nemzetközi szinten is van szereplés, és pontosan erre van szüksége. Továbbá óriási segítség, hogy erőnléti edzővel is bővült a stáb: Karolj Ferenc a tavaly Bajnokok Ligája-döntős Alba Blaj együttesétől érkezett hozzánk. Ő is nagyon komoly munkát végzett az elmúlt hetekben és látszik, hogy lehet rá számítani. Korábban mi állítottuk össze az erőnléti edzést, de rengeteget új dolgot tanulunk tőle.

 

– Milyen állapotban tértek vissza a lányok a nyári szünetről? Hogyan zajlott eddig a felkészülés?

– Augusztus 6-án kezdtük el a felkészülést, de a lányok már júliusra megkapták az edzéstervüket, amelyet végigcsináltak, tehát nem úgy érkeztek az első edzésre, hogy nulláról kellene felépíteni őket. Egy nyolchetes programot kezdtünk el. Nagyon jól sikerült az első hét, sokkal több mindent tudtunk elvégezni, mint amit terveztünk. A második és harmadik héten már egyre intenzívebbek az edzések, több a mérkőzésszituáció és így nő a terhelés is.

 

– Hogyan épülnek be a felkészülésbe az edzőmérkőzések? Milyen ellenfelek ellen tesztelhet a csapat?

– Augusztus végén kezdődik a felkészülési mérkőzések időszaka. Hazai pályán kezdünk az MTK-val, amely zárt kapus meccs lesz. A fővárosi gárda lesz az egyetlen magyar csapat, amellyel összecsapunk. Tudatos volt, hogy az Extraligában szereplő gárdák ellen nem szeretnénk játszani a bajnokság előtt. Lesz egy prágai háromnapos torna, ahol szintén részt veszünk: ott öt mérkőzést játszunk majd. De hazai pályán fogadjuk majd a Strabag Bratislava, illetve a Temesvár csapatát – ezek már nyitott kapus mérkőzések lesznek szeptember 21-én és 23-án. Mi is megyünk Temesvárra, ahol egy négycsapatos tornán veszünk részt, majd azt követően Szabadkára utazunk. A külföldi játékosaink szeptember elsején csatlakoznak a felkészülésünkhöz, ők jelenleg nemzeti csapatukkal alapoznak a szezonra.

 

További programok »

FEL