Hazai és nemzetközi mérkőzésekkel hangol a BRSE az új szezonra

2022. augusztus 24. 12:43 | Papp Ádám Sándor

A Swietelsky-Békéscsaba hivatalos honlapján tette közzé, hogy a felkészülési időszakban milyen mérkőzések és tornák várnak a felnőtt csapatra.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a Swietelsky-Békéscsaba augusztus közepén kezdte meg a felkészülést a 2022/23-as szezonra. A BRSE hivatalos oldalán olvasható, hogy a légiósok megérkeztek Békéscsabára és a szakmai stáb tájékoztatása alapján minden sportoló jó állapotban van. Bagyinka Fanni és Pintér Andrea az Eb-selejtezőkön vesznek részt a válogatottal, így ők később csatlakoznak az együtteshez. 

A csabai lányok szeptember első hetében két, zártkapus mérkőzéssel kezdik meg a felkészülési mérkőzések sorát, amikor az UTE együttesét fogadják. Azt követően a BRSE a Fatum-kupán lép pályára, szeptember 16-án a Mariborral játszik a csapat, majd másnap a házigazda Nyíregyháza vagy az Újpest lesz az ellenfél. Szeptember 19 és 23 között edzőtáborba vonul a csabai gárda, amelyet pénteken tesztmérkőzéssel zárnak le. Az edzőtábort követően Tóth Gábor csapata a CSM Lugoj által szervezett felkészülési tornán vesz részt, ahol a lugosiakon túl a román bajnoki címvédő Alba Blaj, valamint a szabadkai Szpartak lesz az ellenfél. A tervek szerint a BRSE a szezonkezdet előtt, október első hetében hazai pályán vív további két mérkőzést, amelynek részleteiről később számol be a klub.

A csabai lányok hivatalos hazai bemutatkozása október 11-én lesz, amikor Békéscsaba a MEVZA Kupa első körének ad otthont. Tóth Gábor együttese az Extraliga küzdelmeit október 22-én kezdi meg a Kaposvár ellen. 

További programok »

FEL