Biztosítani kell az óvodai és iskolai gyermekfelügyeletet

2021. március 11. 16:05 | Csiffáry Zsuzsanna

Az oktatási, köznevelési intézményekben biztosítani kell a gyermekfelügyeletet – ezt hagyta jóvá a március hatodikán megjelent kormányrendelet. Varga Tamás, a megyeszékhely alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a gyermekfelügyelet biztosítása eltér a hagyományos tanítási rendtől.

Varga Tamás, Békéscsaba sportért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős alpolgármestere elmondta, hogy a gyermekfelügyelet biztosítása eltér a hagyományos tanítási rendtől. Továbbá az ügyelet nem ír elő létszámkorlátot, viszont az intézményvezetőnek a biztonság érdekében fel kell állítania egy limitet. Az eddigi visszajelzések alapján az iskolák és az óvodák megbirkóznak a jelenlegi helyzettel. Amennyiben betelik az adott intézmény, a vezetők átirányítással más óvodát ajánlhatnak.

A Békéscsabai Médiacentrum Kft. munkatársai körében is van olyan, aki többszörösen érintett, hiszen kisiskolás és óvodás gyermek mellett otthon dolgozik, a szerkesztőségben végzendő munka esetén pedig az oktatási intézmények felügyeletét veszi igénybe.

- Ősszel én is kerültem karanténba, így már van tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogyan kell itthonról tanulni egy első osztályossal. Munkakörömből adódóan itthonról is dolgozhatok, viszont van, amit csak a szerkesztőségben tudok megoldani. Így amikor helyszínen kell a munkát elvégeznem, igenybe veszem az iskolai és a óvodai ellátást - fogalmazott Tóth Bianka műsorvezető. 

 

Gyermekfelügyelet

 

Hatala Boglárka főszerkesztő egyszerűbbnek gondolja, ha a gyermekek az iskolában tanulnak, de az otthoni tanulást is gond nélkül megoldják. 

– Itthon vagyok a kislányommal gyeden, így nagy feladatot nem rótt ránk, hogy a hatodikos lányom itthon tanul. Megértem, hogy akik dolgoznak, azoknak nagyon nehéz ezt megoldani – fogalmazott Hatala Boglárka

 

Gyermekfelügyelet

 

A kormányhatározat értelmében a hagyományos, jelenléti oktatás az általános iskolákban és az óvodákban leghamarabb április 7-én indulhat újra. A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Harminc napra ingyenes az internet a digitális oktatásban résztvevőknek – ezt a szolgáltatóknál kell kérvényezni.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL