Kormányinfó: A családok 56, a vállalkozások 48 százaléka él a hitelmoratóriummal

2020. december 22. 11:47 | Mikóczy Erika

Sem a világban, sem Európában nincs komoly javulás, a vírus továbbra is terjed, ezért fenn kell tartani a korlátozásokat. Egyetlen éjszakára, december 24-ére függesztik fel ezt, december 25-én este 8-tól ismét kijárási tilalom lesz – szögezte le Gulyás Gergely a keddi kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy a kormány döntése alapján, az ünnepen a családi összejövetelek 10 fős korlátjába nem számítanak bele a 14 év alatti gyerekek.

Beszélt arról is, hogy az Egyesült Királyságból ma 0 órától már nem fogad repülőgépet Magyarország, az ott felbukkant új, mutáns vírus miatt. Mint mondta, nehéz felmérni a vírusmutáció következményeit, de jó hír, hogy a vakcina megoldást jelenthet erre is.

Mivel az utóbbi napokban szinte folyamatosan csökken az új megbetegedések száma, Gulyás Gergely úgy vélte, hogy a fertőzések tekintetében túl vagyunk a csúcsponton, és reményét fejezte ki, hogy pár nap múlva az elhunytak száma is csökken majd.

– A kormány legalább január 11-éig fenntartja azokat a védelmi intézkedéseket, amelyeket a veszélyhelyzet kihirdetésekor elrendelt. A továbbiakat illetően az adatok ismeretében születik döntés. Kérek mindenkit arra, hogy a szabályokat továbbra is fegyelmezetten tartsa be, hisz ennek köszönhető, hogy csökken a járvány terjedése, csökken a betegszám – fogalmazott Gulyás Gergely.

A miniszter beszélt arról, hogy először a Dél-pesti Centrum Kórházban kezdik majd oltani az embereket. Várhatóan december 27-én indulhat az oltás. Első körben 5500 vakcina érkezik az országba, így elsőként ezt a covid-osztályokon dolgozók kaphatják meg. Azt követően további vakcinák érkeznek be, eddig összesen 17,5 millió oltóanyagot kötött le az ország. Kiemelte, hogy csak hatékony, ellenőrzött vakcina jöhet Magyarországra, és biztatott mindenkit arra, hogy regisztráljon az oltásra (eddig ezt több mint 300 ezren tették meg).

 

Gazdaságvédelmi akcióterv: több pénz marad a családoknál, vállalkozásoknál

 

Gulyás Gergely a gazdaságvédelmi akcióterv újabb elemeit illetően kiemelte: a családoknak segítséget jelent, hogy a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbodik újabb hat hónappal, 2021. június 30-áig. Jelenleg 2,6 millió család jogosult erre, mintegy 56 százalékuk él is a lehetőséggel. Hozzátette, hogy a törlesztésre fordítandó pénz így újabb hat hónapig a gazdaságban marad, ez is segíti megvédeni a munkahelyeket.

Beszélt arról is, hogy közel 987 ezer vállalkozás szintén jogosult arra, hogy éljen a hiteltörlesztési moratóriummal, és mintegy 48 százalékuk ezt meg is tette. Ahogy fogalmazott: a bankok nyilván nem örültek ennek, de a kormány döntése világos, aki fenn akarja tartani a moratóriumot, annak semmit sem kell tennie, azt automatikusan meghosszabbítják.

– A kormány arról is döntött, hogy a kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója a felére csökken január 1-jétől, ez a döntés a 250 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásoknak kedvez. Az önkormányzatokat illetően: míg a települések 2011-ben 460 milliárd iparűzési adóhoz jutottak, addig ez tavaly 800 milliárd forint volt, jövőre körülbelül másfélszerese lehet a 2011-es iparűzésiadó-bevételnek. Mindemellett a kormány arról is döntött, hogy automatikus a kompenzáció a 25 ezer lakos alatti településeken, az ennél több lakosú településeken pedig nyitott a tárgyalásokra. Közös érdek, hogy a vállalkozások túléljék ezt a nehéz időszakot, ezt mindenkinek meg kell értenie – folytatta a miniszter.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a gyermeket nevelő és gyermeket váró családok lakásfelújítását 6 millió forint kedvezményes kamatozású kölcsönnel segíti a kormány, ebből 3 millió forint a támogatás, amely a felújítást követően csökkenti a tartozás összegét.

Kiemelte továbbá, hogy ma Magyarországon közel 4,5 millióan dolgoznak, a kormány a jelenlegi döntésekkel is arra törekedett, hogy a lehető legtöbb munkahely megmaradjon.

További programok »

FEL