Komoly eredményt értek el az örökbefogadók

2018. július 26. 17:29 | behir.hu

Tízéves távlatban tavaly nőtt először ezer fölé az örökbefogadások száma Magyarországon – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap a Központi Statisztikai Hivatal elemzésére hivatkozva.

A Magyar Hírlapban megjelent elemzés szerint a pozitív trend mögött az örökbefogadási engedélyek számának növekedése mellett a jogintézmény társadalmi megítélésének javulása áll: mind a közvélemény, mind pedig a szociális szféra intézményei egyre kedvezőbbnek tartják az örökbefogadást, ami egyre több gyermeknek ad lehetőséget arra, hogy valódi családban nevelkedjen.

 

 

Örökbefogadások száma Magyarországon. Forrás: MTI

 

Az elmúlt négy évben jelentősen emelkedett az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított személyek száma is: 2017 végén már 2700-an rendelkeztek alkalmassági határozattal, így a várakozási listán szereplő szülők száma csaknem másfélszerese lett a négy évvel korábbinak.
A statisztika szerint tavaly a legtöbb gyermeket a fővárosban adták örökbe, majd Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következett.

 

Forrás: Világgazdaság

FEL