Kollégánk 3. lett a XI. Országos Slam Poetry Bajnokságon

2023. november 1. 11:05 | Such Tamás

Az év legnagyobb slam poetry eseményét rendezték meg a hétvégén a fővárosi Trafóban. A háromnapos szeptemberi előválogató után közel 80 nevező közül került ki az a 18 versenyző, akik közöl D. Nagy Bence, a Békéscsabai Médiacentrum szerkesztő-műsorvezetője a dobogó harmadik fokára szövegelte fel magamagát.

– Nem gondoltam, hogy a 18 döntős közül én is tovább mehetek a második körös legjobb ötbe – ami idén pontegyenlőség miatt hat fő volt –, azt meg végképp nem, hogy dobogóra állhatok. Megtiszteltetés volt egy ennyire erős mezőny részese lenni, kicsit még most is hihetetlen – meséli Bence, aki már 2015 óta ténykedik a slam poetry műfajában. 

 

A szeptemberi előválogatón elhangzott szöveg döntős szereplést ért. 

 

Hozzáfűzi, az október 28-i döntő első körében apai nagyapját és édesapját idézte meg, kvázi generációs szöveget adott elő, melyben a hit is központi szerepet kapott; a második körben pedig az előválogató szövegét ismételte meg. Ugyanis az első körben mindenkinek új szöveggel kell készülnie, a második körben korábbi szövegek is elhangozhatnak.  (Az utóbbit hallhattuk Bence békési bemelegítő estjén is – S. T.)

***

Bence már a tavalyi versenyen is bejutott az egyéni országos döntőbe, akkor nem volt második körös. 2017-ben viszont az Országos Team Slam Bajnokság második helyezettje lett Lukács Gergellyel, a Warhol Európában nevű formáció tagjaként.

 

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL