Köles István Junior: Ha kell, aktiválom a bennem lévő protokolldroidot

(A Békéscsabai Jókai Színház marketingesével 35 éve ismerjük egymást; miért ne tegeződnénk?)

– Pedagógus édesapád nagyon jó zenész volt. Egyértelmű volt, hogy zenei általánosba mész? (Köles István Sr. kiváló szaxofonos, illetve egyidőben Békéscsaba alpolgármestere is volt.)

– Igen, mert már kisgyerekkoromban életem része volt a zene.

– Klasszikusan verted fakanállal a fedőket?

– Persze! Ez alap. Eldöntöttem, két dolgot akarok csinálni: vagy lovag vagy rockzenész leszek; pechemre édesapám jazzista volt. Egyébként Márk öcsém és Eliza húgom is extra muzikális.

– Sőt! A fiaid is muzsikálnak? (Junesnek három fia van: István, Kende és Keve.)

– Nem, ők néptáncoltak, illetve Kende most kezdett el – kivételesen – jazzt gitározni: egyből a bossanovával indított. Kendének egyébként nagyon jó time-ja (ritmusa) van.

– Egyszer, amikor Falusi Lacinak meséltem, hogy nekem kezdetben bajaim voltak a ritmussal, akkor ő azt mondta: „azért, mert nem voltál néptáncos!”.

– Én is néptáncoltam volna szívesen, de a szüleim úgy gondolták, hogy nekem balettoznom kell. Valljuk be, ez az egyik legrosszabb ötlet volt, ami a világegyetemben megszülethetett. Valóban túlmozgásos gyerek voltam, és a szüleim azt hitték, hogy majd a balett leköt.

– Milyen hangszert választottál?

– Dobolni akartam, de akkor még nem volt Békéscsabán doboktatás. Az ének-zenei általános iskola viszont a létező legszárazabb szolfézs órák végeláthatatlan tengere volt, cserébe megkaptuk a klasszikus zenei műveltség elég széles spektrumát.

– Tudsz még szolmizálni?

– Igen; a perkán (az ütőhangszerest hívják perkásnak) kívül elkezdtem zongorázni, hogy egy lemezfelvételnél a saját ötleteimet majd kész anyagként tudjam fölpakolni.

– De hiába végeztél zenei általánost, nem a csabai konziba jelentkeztél ének tagozatra, hanem hajósnak; Popeye-nek hívtunk. De miért éppen a hajózást választottad?

– Mert régi álmom volt az is, hogy egyszer önállóan fogok kormányozni egy hajót a tengeren.

– Miután nem lettél se lovag, se rockzenész.

– Elvégeztem a Lékai János Hajózási Technikumot, majd a kereskedelmi nagyhajózásban dolgoztam, amíg 1991-ben be nem követezett a délszláv háború.

– Elvették a tengereinket.

– Már az Al-Dunát is. Nagyon kemény volt. A tolóhajók úgy jöttek vissza, hogy a szerbek már azokat is lőtték. Mindenki a géptérben utazott, leszámítva a kormányost. A MAHART kereskedelmi részlege az Al-Duna lezárásával voltaképpen meg is halt.

– Mi volt a rendfokozatod?

– Harmad géptiszt.

– Alhadnagy.

– Körülbelül. De mindez engem is partra dobott; és Magyarországon a kereskedelmi hajózás meg is szűnt.

– Sereg?

– Volt. Ott rádióiránymérő autónak voltam a kocsi parancsnoka. A határon méregettük, hogy merre zajlanak a harcok.

– 1991-ben átlőttek Barcsra.

– Rakéta és bomba robbant.

– Később azonban kereskedelmi rádiós is voltál.

– Sőt! Még a sereg előtt felvettek a Magyar Rádióhoz, 78. számú kábeltologatónak. Hangtechnikus akartam lenni, de besoroztak. Majdan ahogy leszereltem, Békéscsabán beindultak a helyi rádiók, illetve a televíziók – én először a szép emlékű Royal Tévénél voltam operatőr, azután jöttek a helyi rádiók: Róna, Alföld, Top Fm.

– Sosem voltál két hétnél tovább munkanélküli. Ami ugyanakkor ritka, hogy a műszaki oldalról álltál át a kreatívra: szerkesztő, műsorvezető stb. lettél.

– Alapvetően egy introvertált ember vagyok, de hogyha kell, aktiválom a bennem lévő protokolldroidot. És baromi nagy ajándék volt, hogy a helyi médiában tölthettem jó néhány évet.

– Országos rádió is volt, vagy…

– A Danubiushoz hívtak a Gundel Takács mögé háttérszerkesztőnek. De közben akkoriban készítettük el Vámos Zolival és Nyári Attilával a Közép-Békés, A sokszínű lehetőség című kisfilmet: Békéscsaba, Gyula és Békés városokról. Ennek a mozinak köszönhetem, hogy elhívtak az RTL-hez is szerkesztőnek, ezt választottam.

– Így utólag visszanézve, milyen klassz, kis hippi korszak volt a ’90-es évek.

– Az egy kegyelmi időszak volt a kreatív alkotó és kísérletező emberek számára.

– Akkoriban már kongáztál a Quimbynek.

– Úgy csatlakoztam a Quimby-családhoz, hogy az abszolúte hőskorban, 1997-ben eljöttek Gyulára játszani. Szegény Kiss Tibiék nagy naivan azt gondolták, hogy majd a koncertbevételből fedezik a szállásukat, miközben összesen négy fizetőnéző volt. Én akkor még a kiváló, gyulai Bisztró Baleset Band tagja voltam. „Miért lógatjátok az orrotokat?”, kérdeztem a buli után Liviustól. „Mert nincs hol aludnunk…”, felelte.

„Irány Békéscsaba!”, adtam ki az ukázt, majd otthon szétdobáltuk a pokrócokat és a párnákat. Közben ott voltak a hangszereim is, majd tartottam nekik egy laza bemutatót, és másnap elhívtak Varga Livius mellé kongázni. Hamar kiderült, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást. Ebből születetett később az A Kutya Vacsorája zenekarunk.

– Találkoztunk a 2000-es Szigeten (is), amikor a Quimby az Oasis előzenekara volt. Emlékszem, nagyon szomorú voltál, mert a britek vagy 100 sávot leraboltak a keverőpultnál.

– Borzasztó macerás volt velük játszani. Beállították magukra a cájgot, és kész; miközben elfelejtették, hogy van egy előzenekaruk is. Bár, a dobosuk Alan White (akivel egy napon születtünk) a Quimby zúzás után odajött gratulálni, hogy „Ez nagyon oda volt rakva!”. Azért megérte, amikor a közönség a színpadtól a látóhatárig ér, azt minden zenésznek szívből kívánom.

– Mi minden csináltál akkoriban párhuzamosan?

– Nagyon sok mindent: különböző cégek marketingesei voltam, a kereskedelmi médiában tevékenykedtem, tv-showműsorokon dolgoztunk, de az értékrendem apránként kikoptatott ebből a világból.

– Emlékszem, 2008 körül már egyszer dolgoztál a színháznál.

– Fekete Péter, az akkori igazgató ismerte édesapámat, és megemlítette neki, hogy egy dinamikus gondolkodású marketinges partnert keres. Mire apu beajánlott. Péter már az első találkozásunkkor nagyon rokonszenves volt.

– De mégsem maradtál túl sokáig.

– Három év után egy szakmai vitán összevesztünk.

– Szemtelen voltál?

– Volt egy pont, hogy felemeltem a hangomat. Majd miután kirúgott, másnap tisztáztunk mindent. Kollegiális kapcsolatban maradtunk; és annak örülök, hogy végül visszahívtak a Jókai színházba is. Szeretem, hogy sokrétű munka. Emellett az utóbbi években céges, csapatépítő ütőhangszeres tréningeket is tartok.

 – A Facebookon viszont szembejött, hogy ismét hajózol. Távlati cél?

– Charter hajózás. A terv, hogy egy 8-10 fős csapatot leviszek az Adriára, onnantól kezdve én felelek az életükért. Letettem a tengeri vitorlás skipper vizsgát is, szeretném sok magyar embernek elérhetővé tenni a tengeri vitorlázás élményét.

– A kör bezárult, ismét Popeye vagy.

– Visszatértem.